Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Sziki Károly: Hollywood-i magány
Nagyon boldog házasságban éltem, egy nagyon jóravaló emberrel. Az volt csak a baj, hogy nem volt elég órája a napnak, mert mindig beszélt... ő is. Hagytam, nem csak én beszéltem, hanem olyan tündén, édes szép dolgokat mesélt, és annyi mindenre megtanított.- Azt olvastam a könyvespolcára akasztva, hogy csak azok győznek, akik hisznek a győzelemben.- Ezt nem én mondtam, ezt az uram mondta.- Sikerült-e a győzelem?- Azt a szót, hogy győzelem, amikor átléptem a magyar határt, otthon hagytam. Én otthon hagytam. Nem voltak nagy álmaim, talán ha lettek volna, akkor nagyobbak lettek volna. Eleinte azzal voltam elfoglalva, hogy amin nem tudok változtatni, azt elfogadjam. Elég nehéz volt, de sikerült. És egy ilyen világban, amilyenben én éltem, nem lehet régi mértékekkel mérni a sikert vagy boldogságot, vagy a jómódot. Hát ne haragudjon, máma olyan emberek, hogy a nevüket is csak visszafelé tudják leírni, milliomosok, és mindenki elfogadja, mindegy, hogy mivel érte el. Én még emlékszem olyan időkre, mikor az emberek kézfogásra kötöttek üzleteket. Kiverték az emberekből az idealizmust. A fiatalokból is, akiket nagyon sajnálok. Elnézem, de már egyre ritkábban a híreket, a televízióban. Vacsora közben százával mutatják a legyilkolt embereket, és közben magam is eszem a krumplit. Hát szóval, hogy létezik, hogy ilyen „az egész világ, a művelt világ, a nyugati világ"? Nézze meg, mi van! Nézze meg, mi van Európa egy részén! Bosznia! Ott már több halott van, mint ahányan ott éltek. Én ilyet még nem is láttam. Azt, hogy két fiatalember Beverly Hills-ben lemészárolja anyukát, „azt nem kell úgy venni". A Menendez... Ezzel én már nem tudok lépést tartani. Én azt se tudom megérteni, nem is fogom soha, hogy mi a szép ebben a táncban, amit most táncolnak. Miért szép az, amikor egy 90 HEVESI NAPLÓ 1994.4.
