Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)

1994 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Sziki Károly: Hollywood-i magány

csinos fiatal nő táncol, és csorog róla az izzadtság? Miért szép, az, hogy a haján csorog? Kicsit soká táncol, nem is Chanel szaga van, gondolom. Miért szép az? Nem volt a színpad, érdekesebb, mikor az ember, mit tudom én, milyen régen, táncolt valamit? Mindenki mindenkit beperel. Jön egy ügyes pszichológus vagy pszichiáter, és bebeszéli a nőnek, hogy az apja 5 éves korában megerőszakolta. S egyszerre két hét múlva azt mondja: tényleg, igaz. Most emlékszem. És bepereli. És boldogtalan mindenki. Szóval nem értem.- Ezek a háborgások hétköznap is jelen vannak, vagy csak ilyen faggató kérdések után jönnek elő?- No! Én nagyon sokat gondolkozom akkor is, amikor egyedül vagyok. Igazán. Igazán. És a másik, ami tényleg erőt ad, ott van a kis asztalomon, a szobában, a Bibliám, amit még az iskolából hoztam magammal.- Mellette ott van a Vígszínház régi fotója is...- A háta mögött van, fölállítva!- Gyakran érzi magát egyedül, itt a Beverly Hills sarkán?- Állandóan. Nem érzem, vagyok. De én egyedül nagyon jól megvagyok. Én nagyon jól megvagyok. Mindentől függetlenül. Szeretem a televíziót, és megmondom azt is, imádom a régi klasszikus filmeket. Egyedül lenni, relatív dolog. Az is a helyzet, hogy az emberek nem merik mondani, mert félnek, hogy akkor idősebbnek néznek ki. Én már fáradt lennék állandóan szaladgálni. Reggeltől éjjelig három napon át bírtam a rázást. Énnekem már nincs kedvem szaladgálni. Ez egy!

Másodszor: a barátaimnak legnagyobb része meghalt. Tudniillik, amikor én 15 éves voltam, akkor azok már a 25-öt meg a 30-at ünnepelték. Hát miután én most már elmúltam 15 éves, ez az igazság.

HEVESI NAPLÓ 1994. 4.

91