Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)

1994 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Pécsi István: Beszédes betűk

Kesergett, s születésnapján felkereste a Párizsi utca 1. szám alatt lakó nagynénjét, édesanyja nővérét, aki úgy akarta felvidítani, hogy kicsalta a Korzóra. Leültek, ám eleinte magába roskadt, s mit sem törődött a jó idővel, a vidám nyüzsgéssel. Aztán felnézett. Látta: közeledik egy ismerős férfi.- Gizi néni, ez a Rákos Pali, akivel együtt jártam iparművészetire. Amikor elsőéves voltam, ő már a hatodik évfolyamos. Ha nem vesz észre, akkor megszólítom.

így is történt volna, az ifjú azonban felfedezte, üdvözölte, s mindjárt gratulációval kezdte.- Sokat hallottam a bécsi szereplésről, olvastam az újságcikkeket.

Aztán Klára kérdezett.- Mi gyötri, mi a baja magának?-Azt vesztettem el, aki legközelebb állt hozzám.

Otthon mintha kicserélték volna, úgy viselkedett. Anyja csodálkozott is.- Sírva rohantál el, most meg szinte lelkendezel. Mi történt veled?

Nem késlekedett a felelettel.-Találkoztam Palival, a Rákos fiúval.- Na és? Úgy emlékszem, hogy ki sem állhattad, ráadásul nekem sem tetszett. Egyszer meghívtak a Szent Domonkos utcai fényűző villába, többször is vártak volna zsúrra, de nem mentél el, mert rádöbbentél, hogy ezt a szintet nem tudjuk viszonozni, olyan fényűzést mi nem nyújthatunk, nálunk nincs inas, szobalány és szakácsnő.

Valamit hümmögött, de az egész dolog nem érdekelte, ösztönösen megérezte: ezen a napon évtizedekre szóló történet kezdődött.

Felnézett a huszonöt esztendős, kétségkívül ambiciózus és tehetséges fiatalemberre, akit rendkívüli képességű, s igen módos épület- szobrász apja - néha negyven emberrel dolgoztatott - meglehetősen szigorú elvek szerint nevelt. Olyannyira, hogy rákényszerítette: álljon

HEVESI NAPLÓ 1994. 2.

59