Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)
1994 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Balogh Béni: Világszép Amália
hogy nem vagy akárki! Szép is vagy, jó is vagy, no meg gazdag is vagy... Node, ha így válogatsz, a végén majd hoppon maradsz!- Ne aggódjon, kedves atyám - válaszolta nevetve Amália. Még nem jött el az igazi, és különben is még nagyon fiatal vagyok. No, ez akkor ennyiben maradt! Mindez pedig azon időben történt, amikor szép hazánkat a tatárveszély fenyegette... Előbb csak félelmetes hírük érkezett el a Tarna-völgyébe; ám egy hűvös-szeles április végi napon már egy kisebb tatárcsapat vágtatott végig a környéken. Az egyik éjszaka pedig gyorsan és meglepetésszerűen - megtámadták a debrői kastélyt, amit nemcsak kifosztottak, hanem a földesúr szépeséges leányát, Amálkát is magukkal vitték... Oly hirtelen történt mindez, hogy a debrőiek még védekezni sem tudtak. Sírt, könyörgött a földesúr, hogy neki egyetlen reménysége, boldogsága ez a szép Amália, de a tatárok nem engedtek. Abban a réges-régi időben a Tarna-folyócskát - mindkét oldalán - széles mocsár övezte. A tatárok a koromsötétben nem tudtak áthatolni rajta, így kénytelenek voltak megvárni a reggelt. Ám ekkor az egyik átjárón egy szép, kerek kis szigetre akadtak. A tatár kán menten parancsot adott mind a 12 vitéznek, hogy a sziget kellős-közepén, egy kis halmon, egy nagy, barkás fűzfa alatt, verjék fel a vezéri sátrat. A nomád lovasok hamarosan végeztek is a sátorveréssel, majd az öszvérek és a lovak hátáról lekerültek a pompás keleti szőnyegek, a selyemkárpitok; hogy a szépséges Amáliának illő szálláshelye legyen. (Mert azt fölösleges mondani, hogy a fiatal kánnak nagyon megtetszett a szép magyar lány, s feltett szándéka volt, hogy magával viszi Tatárországba.) Amíg pedig ezek a dolgok történtek a Tarna-szigetén, a debrői földesúr is észhez tért, menten összeszedte valahány jobbágyát, és felfegyverezte őket. HEVESI NAPLÓ 1994. I.
