Hevesi Napló, 4. évfolyam (1994)

1994 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Balogh Béni: Világszép Amália

- Vajon, hová vihették a lányunkat? - kesergett az uraság felesége, Amálka édesanyja.- Nem vihették még messze, itt lehet valahol a környéken... Máris indulunk megkeresni, hol raboskodik szegény!- No, és férjuram, kelmed vezeti a csapatot? - kérdezte aggódva a feleség. - Hiszem kegyelmed már idős ember?!- Egy életem, egy halálom, de a lányom meg kell találnom! - jelentette ki az elszánt apa.- Én szívesen segítek kegyelmednek - lépett váratlanul melléje egy Kál nevű urasági vadász. - Én felismerem a nyomokat, hiszen vadászember vagyok, és az erdőkben, mezőkben, a réteken járatos.- Ó, az Isten is megáld érte - hálálkodott Amálka édesanyja.- Jól van, Kál fiam, bátor vadászmesterem... Ha a lányom megtaláljuk és megszabadítjuk, gazdagon megjutalmazlak érte.- Előre is köszönöm - felelte a fiatal vadász. - De majd a vacsora után dicsekedjünk a maradékkal... Szóval, ha sikerül a dolog.

Aztán igazából Kál vadászmester irányításával a fegyveres jobbágyok Amálka keresésére indultak... Többórai kutakodás után a vadászmester a Tárná partján felfedezte a tatár lovak apró nyomait. (Mert a tatárok kicsiny, de gyors lábú lovakon száguldoztak.)

Óvatosan, hogy semmi zajt ne üssenek, belopakodtak a Tárná folyót övező mocsárba. Kevés idő után megpillantották a szigeten lévő sok sátrat, középütt egy nagyon szép selyemsátorral.- No, abba raboskodhat Amália - fordult Kál vitéz az urasághoz, majd óvó szavakkal így szólt hozzá: kegyelmed húzódjon hátra, nem kelmédnek való a kemény harc.- Ugyan már, édes fiam - suttogta az apa. - Ebben nekem is részt kell vennem.

Aztán az egyik fegyveres jobbágy belefújt a harci kürtbe, és

2 o

HEVESI NAPLÓ 1994.1.