Hevesi Napló, 3. évfolyam (1993)
1993 / 4. szám - HAGYATÉK
polgármester, Kemény János is az 1908. december 1-i rendkívüli „vasútügyi tanácskozáson", amelyet a gyöngyösi városházán rendezett. Közben 1908. november 12-én megnyílt az Eger-Putnok közötti vasútvonal. Kemény, akinek hívására Török Kálmán országgyűlési képviselő is jelen volt, szakjelentések alapján szinte drámai hangú előterjesztésben szólt arról, hogy az egyre fejlődő Gyöngyöst és környékét miért szükséges „fővonalra állítani". A kérdés fontosságát Török és abasári paptársa, Ragó Ferenc plébános társadalmi, erkölcsi indokokkal támasztotta alá. „Bármely új vasútvonal, amely Gyöngyösre vezet, és onnan tovább, biztos, hogy Abasáron is átmegy. Ezért Gyöngyös minden ilyen elgondolására a válaszunk: consensio (egyetértés, M. L.)!"-volt a „vasútügy" pártfogolásának Ragó-féle általános indoka. Valamennyi küldött helyeselte Kemény mostani két tervét: 1. a Vác-Püspökhatvan-Lőrinci-Gyöngyös-Abasár-Domoszló- Kisnána-Tarnaszentmária új vonal a már korábbi tervben szereplő Ózd-Poprád leendő vonalhoz vezetett volna. 2. A Hatvan- Gyöngyös-Eger közötti új vasútvonal, ezúttal villamosított vontatású közlekedéssel. Ez nemcsak a korábbi Hatvan-Egér vonal építését hozta elő, hanem Eger gyors helyzetfelismerésére is fényt vetett, hiszen távlatban ott állt az, hogy Egerből akár Miskolc, akár Dobsina irányába fővonalat lehet vezetni, és Eger még vasúti gócpont is lehet. Az utóbbi mellett szólt dr. Kállay Zoltán. Heves vármegye főispánjának állásfoglalása is. Kemény polgármester harmadik változatot is felterjesztett engedélyezésre, amely Lőrinci helyett Apc-/Zagyva/szántó- Gyöngyös-Eger vonalra szólt. Rejtély marad, hogy a háromféle tervezetből miért a többszörösen módosított Balassagyarmat-Gyöngyös közötti vonalra érkezett meg az engedély. Kemény 1910. június 1 -én erről Abasár és a többi, mátraalji községet is értesítette, várva állásfoglalásukat. Ezek a községek úgy vélték, Gyöngyös lemondott az egri vonalról, ezért „kiléptek". Az abasári képviselő-testület 114 HEVESI NAPLÓ 1993. 4.
