Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Farkas András: Balogh Gyula: Bogumil szerelmei
És itt van az újabb réteg a mondanivalóból, ami inkább csak kikezdve olvasható a regényben. Az ötvenévet alig túllépő Bogumil, azaz Don Giovanni, azaz Balogh Gyula egy legyintéssel bezárja a nem-egyszer tragikus változatokkal, vázlatos jellemrajzokkal tarkított mesélést, hogy ez így volt, ahogyan volt, még visszajárogatnak hozzá, az ejtett hangsúlyban - mint Lia esetében is - benne lapul az az olvasói feltételezés, hogy íme a férfi eddig is túlvergődött minden megpróbáltatoson, majd ezután sem lesz másként, megy a szekér, amerre a rúdja mutatja. (A mi metaforánk azért diszkrétebb, mint Bogumiléi, mert mi baráti kritikát írunk.) A kötetet nyugtalanul tettem le, noha a szerzőről már sokat hallottam, őt is, mint általában a feltalálókat, legendák övezik. Túl a személyes ismeretségen, a róla szerzett benyomásomon is túl elolvastam az A kuruzsló visszanéz című kötetét, a gyógyteákról, gyógykrémekrő 1, a talpmasszázsról írott munkáit. Szerettem volna nyomon követni, milyen lépcsőfokokon vergődött fel addig, hogy most már szabadon bánhat az idejével, lehetősége adódik, hogy ezeket a kiadványokat megírja, magát is bemutathassa - legalább a barátainak. Amikor a három kötettel végeztem, kezdett összeállni bennem a kép Bogumilról. Az egyéniségről alkotott felfogásomat az őszinte életírás mozzanatain kívül az a fényképsor alapozta meg, amely A kuruzsló visszatekintésének a végén található. Bogumil édesanyja - szépasszony, az édesapja értelmes iparosember, ő maga, a fiú, a kettő ötvözete. Otthonról hozta a megtapasztalt szépség és abból következően az anyasággal együtt ráhajló meghittség ajándékát. Azért tudott csatlakozni a másikhoz, a nőhöz annak legreménytelenebb pillanatában, a folyó vizét szuggeráló Egérkéhez is, és azért úgy tudott csatlakozni, mert olyasmiket örökölt, amikről mások csal álmodni tudnak: a) a nyílt tekintetben fellobbanó belső erőt, b) azt az aurát, amely az egész testet megállíthatatlanul viszi a társa felé, c) azt a kitartást, amely a távoli célt is közelíteni akarja, minden akadály ellenére, d) és mert nyílt harcban sohasem törekedett a másik gyengéi mögé bújni, mert idejében megszerezhette és megőrizhette azt a nyugalmat, amely nagy célok eléréséig elkísérte, elkíséri. Ennek a véleményemnek a lejegyzése után merem csak leírni, hogy Bogumil, azaz Balogh Gyula, a feltaláló, aki csak úgy beszél a sikereiről a regény lapjain, mintha tízfillért talált volna a zsebében, majd veszi a fáradtságot, mégegyszer végigolvassa ezt a regényes visszaemlékezést és amikor rádöbben arra, hogy az életét, ezt a nagy témát, ezt a sokrétű mondanivalót csak távirati stílusban fektette papírra, vagy - hogy szebben hangozzék - úgy közölte barátaival, mintha riporteri kérdésekre válaszolt volna a dunaújvárosi újságírónak, nos, akkor nekikezd mélyebbre szántani. Mert ebből a nyersanyagból folytatást teremt, a szemléletből akár nagyregényt ír! Mára már kialakultak a körülményei ahhoz, hogy jó magyar íróvá érlelődjék. Belül semmi nem hiányzik hozzá. Akarata, ereje beleérző képessége és a ráparancsoló idő mind segíteni fogják őt. És ezt akkor írjuk le, amikor a magyar irodalomban beavató tehetségük híján többnyire önjelölt írók és íróasztalhoz ültetett toll- forgatók jelentkeznek a pálmáért. Ami olyan csenevész, soványka, talán azért, mert Közép- Európában a talaj szikár az ilyen kényes növények számára. Farkas András 10
