Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Pécsi István: Beszédes betűk (könyvrészlet)
Kimondtam az igent, de a megtiszteltetés terhét azonnal éreztem, s ez hatványozódott az előkészületekkor, az egyes fejezetek tervezésekor, a gondolati ív kialakításakor, s a sti- láris megmunkálásnál. Tanulást ígértem, s tőlem telhetőén igyekeztem is elsajátítani e sajátos szakma legalapvetőbb fortélyait. Nem léptem vissza, mégis, minek tagadni: csak a fától különböztetem meg az erdőt. Annyit mégis megjegyeztem, hogy ehhez a tapasztalatszerzéshez is türelem, kitartás, jó értelemben vett alázat szükségeltetik. Ennek, s az Ön segítségének köszönhetem, hogy társaságában elindulhattam erre az izgalmas portyára, erre az útra, amelyen a vérbeli humánum jelzőtáblái igazítottak el. Azonosulnom kellett, hogy ellentmondjak, dacolni, hogy helyeseljek, hogy a fejlődőképes értelem vértezetében fogalmazzam meg: csodák nincsenek, csak feltérképezetlen, épp ezért számunkra még ismeretlen erők. Tudománya - tevékenységére ez a minősítés illik - ezért tűnhet egyesek számára sejtelmesnek, holott nagyon is racionális információk szinte kimeríthetetlen tárháza. Ráadásul értünk való, miattunk született legalább kétezer esztendeje. Ön hitt abban, hogy okosan kell sáfárkodnunk a ránk bízott talentumokkal, s ezeket sokszorozva kell továbbadnunk. Hét és fél évtized szorgoskodásának gyümölcseit kínálja most tolmácsi közreműködésemmel. Miattunk, s a holnapokért, a mindenkori Emberért. A grafológia ugyanis az Ön felfogásában, - erről másokkal együtt magam is meggyőződhettem - több tízezer írás mintából elvonatkoztatott kódjainak birtokában a betegségek, az orozva közelítő bajok megelőzését is megkönnyítheti. Erről hallgatjuk Önt. Nemcsak mi, hanem az utánunk soroló nemzedékek tagjai is. Reméljük a tamáskodók, a mindig konzervatívok is megértik, hogy kizárólag használni akar, s a közszereplés porondjára is csak azért lépett, hogy átadhassa pótolhatatlan tudását, amelyet 1971 november 17-én címzett levelében így minősít a Nóbel-díjas Gábor Dénes: „Kedves Klárim! Még egyszer bebizonyosodott a Te érthetetlen, de bámulatra méltó prófétai tehetséged. 1936-ban megjósoltad, hogy nem lesznek gyermekeink, 1966-ban megjósoltad a Nóbel-dí- jat. Akkor csak nevettem. Véletlen-e vagy nem, a grafológiai tehetségedben nem lehet kétség. Remélem, ezt az Akadémia is el fogja ismerni, és támogatni fog az új könyved kiadásában. Szögezzük le a tényeket, a tudományos magyarázat várhat!" Az utóbbinak jött el az ideje. Az Ön kalauzolásával. Kell ez, mert adósságot is törlesztünk, hiszen az ötvenes évek szűklátókörű szemlélete aligha tekintette bocsánatos bűnnek az effajta búvárkodást. Kötelesség ez, mivel a maradi- ság, a fogékonyság hiánya vírusfertőzésként örökítődött tovább, így aztán érthtően nem teremthetett iskolát, nem nevelhetett olyan tanítványokat, akik figyelmeztek volna Önre, aki honi terepen gyökereztette a történeti grafológiát, aki hisz abban, hogy a különböző kórok legyűrhetők, ha még jókor érzékeljük támadásukat. Munkássága - ebből a szempontból - nemzetközi szinten is számottevő, mégis a legtöbben alig hallottak róla, holott minden mozzanatát áthatja a veretes emberség. Fogassuk hát sorsát, lépjünk be abba a műhelybe, ahol nyoma sincs a miszticizmusnak, a rejtélyek sejtelmességének, ahol kizárólag az értelemmel ötvözött intuíció - az utóbbi létét, jogosságát ma már senki sem tagadja - csábít logikai szárnyalásra, egyéniséggyarapító kalandokra. (Folytatjuk) 8
