Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)

1992 / 3. szám - KÖZÉLET - Magyari Barna verse

honnan, de hasonlót! Az ilyen jellemek hiányzanak a mai magyar politikai életből, akik a tízparan­csolat szellemét és betűjét tekintik gondolkodásuk alapjának, és arréb tolják az apró, kicsiny, szemé­lyi, de annál szennyesebb érdekeket? Tőkésnek nem válaszoltak érdemben, a média-vitában nem is tehették ezt, mert akkor kiderült volna, hogy a király valahol meztelen. De hát hány király van itt és most? Mindezt azért írjuk és mondjuk, mert a közönséget most már unalomig, sőt bosszanko- dásig szórakoztatják botrányokkal az egyébként a politikába nehezen beletanuló szerep­lők. És mintha a média-háborút lekörözni, elfeledtetni igyekezne a bank-botrány meg a joghézagos törvények körüli játszadozás. ígéret van a megnyugvásra, az alagútból való ki­jutásra, magyarázat is születik, naponta, nem egy, nem egyféle, miközben apróbb és na­gyobb sliffentyűk, sok-sok szinten megjátsszék az eszüket és azt a lapot, amit az első szabad demokratikus választás a kezükbe adott. És azok, akik ma ezekkel a kártyákkal szórakoznak a mi zsebünkre, akkor tetszik ki igazán, hogy nem volt okos dolog a hirtelen pódiumra ugrott ügyeseknek bizalmat szavazni 1990-ben, mert a honanyák-honatyák né­melyike okosan lapulva, vagy olykor bizarr hangon megszólalva kimutatja: rosszabb a csontkovácsnál, aki éppen melléfogott. Bízzunk 1994-ben? Addig meg várjuk a higgadt Tő­kés higgadt kérdésére, kérdéseire az érdemi választ? Vagy egy másik, még nem ismert prófétát? Torgyán jelen van. (A kiadó) Magyari Barna A harmónia megüli a verset Jusztinának a szoknyádon átszűrt idillek ízét mondd érzed-e még kedvesem ha telexen leküldöm ugye lektorálsz egy szívedhez írott vallomást a rímekkel összedrótozott egri utcák nyaralásunkból még most sem mozdultak el a székesegyház körül keringő színes délutánt a zoológusok még nem tudják melyik lepkékhez sorolják tudom ahhoz hogy kigyulladjon mosolyod e versben ki kell cserélnem a biztosítékot de előbb a metafora-késsel még szelek neked egy karéj gyönyört

Next

/
Thumbnails
Contents