Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)

1992 / 3. szám - KÖZÉLET - Az idő sodrában

hogy ne csak a XX. század háborúit emlegessük mindig. És amikor szétnéztünk itt, Európa nyugtalan fertályán, visszahúzzuk magunkat, jobb ezt a mi kis színpadunkat nézni, itt mégis csak magyarul beszélnek, ha nem is mindig érthetően. És állítólag demokrácia van, ordas eszmék nem támadhatják a biztonságot és a nemzetet? Ki tudja? A külső és belső szintér összehasonlítása után úgy találjuk, hogy itthon mégis csak el kell igazodnunk, meg hát előbb-utóbb majd csak megtanulnak az állampolgárok nyelvén is beszélni ezek a magukat politikusnak álcázó honi állampolgárok.

Van is ilyen reményem, reményünk. Mert az első fecske megjelent a házunk táján. Nem messziről repült, Nagyváradról érkezett, Tőkés Lászlónak hívják. Amikor még Temesvár csak egy város volt a Bánátban, de már a mélyben zajlottak az események, ezt a hangot, mármint a Tőkését kissé paposnak találtam, lassú lejtése idegesített, a mi pergő nyelvünk másként jár, mint az övé. Sokáig úgy éreztem, hogy ez a folyton-folyvást a Bibliát citáló egyházfi, mára püspök, nemigazán alkalmas a közszereplésre. A monotónia nem tesz jót az egyébként rokonszenvet ébresztő férfinak. Nem is mindig választották meg neki a környezetet megfelelően, olykor az alkalmat sem, hogy kifejthesse a nézeteit ebben vagy abban az ügyben. Most azonban, a médiumok vitájában, a tévében, az erdélyiek nevében szólván, Csoóri, Hankiss, Chrudinák és sok más személyiség jelenlétében olyan méltósággal, olyan bölcsességgel kérdezett, értetlenkedett, hogy Hankissnak csak visszakérdezése támadhatott: itt maffiát tételeznek-e? S miközben Csoóri segíteni akart az erdélyi püspöknek, ő csak kérdezte a mi kérdésünket: mi is lenne a gond, kiknek áll érdekében bizonyos fokozott érdeklődéssel kísért műsorokat eltolni a helyéről, esetleg megszüntetni, amikor a Kárpát-medencében a magyar tévé, a budapesti, ha úgy tetszik, nem csak azzal tölt be missziót, hogy magyarul szólal meg, hanem azzal is, hogy azt mondja, amit mond, pl. a Panorámában? Vagy a rádióban a Vasárnapi Újság, Győri Bélával vagy nélküle? Ez a türelmesen ismételt kérdés és a hozzá vetített püspöki arc nyugalma igazolta bennem is azt a rejtélyt, amit Tőkés úgy fogalmazott meg: kik vannak e mozgatások mögött? Ezzel azt is állította - kimondatlanul is -, hogy itt Hankiss csak a látható céltábla, mögötte húzódnak meg olyan erők, akár a tévén kívül is, amelyek „betartanak". Mindkét oldalon rejtve a fontos mesterek!

Tőkés a magyarok világtalálkozójának rendezvénysorozatában tartózkodott itt és ezért mondta a magáért. Meg a miénket is. A türelmes, kulturált kérdezés az ő feladata. Meg a mienk is. Lépjenek elő a színpad mögött ható erők, és ne csak egyes belökött szereplők dadogjanak zavarukban megemészthetetlen abrakadabrákat, hanem érveket és célokat hirdessenek, amiket ez a jó magyar társadalom képes megérteni. Félmondatok, teljes rögeszmék - akár kormányzati szinten, akár ellenzékiségben - nem hatnak építően. Magam is csodálkozom: a kabaré még nem fogta fel, mekkora téma a bretli számára, hogy olyan két ember levelez egymással és milyen kitartóan, akik egyébként a kitüntetések átadásánál kénytelenek egy asztalnál ülni, a címeres lobogó alatt? Nem lopott ötlet, de ha már eszembe jutott, leírom: a sorsfordulójához érkezett Jugoszlávia most úgy szeretne megszabadulni levitézlett és az európai mérce szerint elfogadhatatlan - mert felkészületlen és elhasználódott politikusaitól, hogy Amerikából hívtak haza egy talpraesett férfit. Mi lenne, ha valamilyen formában ezt a Tőkés által viselt nyugalmat, türelmet, nemes gondolkodást importálnánk Erdélyből, még azon az áron is, hogy a nagyváradi református püspök székében más ülne egyideig? Vagy más4