Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 3. szám - KÖZÉLET - Az idő sodrában
KOZELET Az idő sodrában Annyi honfitársunk szokásához hasonlóan mi is olvassuk a napilapokat, a heti-havi periodikákat, nézzük a tévét, hallgatjuk a rádiót, mert szeretnénk kellő mélységben tájékozódni hazai állapotaink felől; megérteni azokat az eseményeket, folyamatokat - divatos szó! -, amik ránk is hatással vannak. Hol ilyen, hol olyan érzelmeket keltenek bennünk a hírek, eszmefuttatások, néha meg is riadnánk, mert jelentések röppennek fel fenyegető jóslatszerűséggel, hogy így meg úgy lesz, a gazdasági helyzet ennyire romlik, annyira szökik fel a munkanélküliek száma, mit nem tudunk majd teljesíteni, hol leszünk megint, a csőd szélén tántorgó ország, noha 1989-ben Európa és a világ hősként ünnepelte a hazai politikai vezetés némely személyiségét, stb. S ahogy fúrjuk egyre beljebb, egyre mélyebbre magunkat az állampolgári figyelésbe, annál inkább kitetszik: vagy a közélet mindennapi színpadán szereplők nem veszik észre, hogy a nagy-nagy nézőtéren ülők feszengenék, mocorognak, a hallgatóság feneke alatt nyikorog a szék, sugdolódznak, egymást kérdezik, ne mondd már, te érted, amit ezek ott fenn előadnak? Nemcsak azért feszengenék ezek a kényszeredett színházlátogatók, kénytelenek ott lenn zsörtölődni, mert a részleteket, a soronkövetkező epizódot nem értik, de az összefüggést, a dolgok rendjét, az események logikáját sem találják. Ilyenkor a polgárok a helyi színpadot, a parlamantet, a tévéközvetítést kikapcsolják. Igyekeznek elfelejteni a nyomtatott sajtó hasábjain ólálkodó szándékokat, és már csak pihetetésül is kinéznek Nyugatra, hátha ott valami biztatót láthatnak, hallhatnának? Ott sem sokkal jobb a helyzet, körülöttünk ég a sok ház, népek, nemzetiségek buknak le a szenvedés mélységeibe. Nincs egyetlen akarat, amely vállalná, hogy az orvlövészetet, a genocidiumot megszüntessék, az ember legelemibb jogát, az élethez, a kenyérhez, a levegőhöz, a pokolból elmeneküléshez - akár erőszak alkalmazásával is biztosítsák. Ha már a gyűlölet eszét vette olyanoknak, akik még tegnap békésnek látszó állampolgárai voltak egy hatalmi szervezetnek? Vagy a hatalom tudata, annak netán elvesztése megőrjíti azokat, akik hozzászoktak a parancsolási állapothoz, és abból nem akarnak kiesni? Az uralkodni vágyó boly mindig is ilyen volt, vagy csak ebben a században terebélyesedett ekkora méretűvé az uralkodni vágyás, hogy a balkáni legények - és mások is, máshol is - szemfényvesztő eredményességgel utánozzák Hitlert meg Sztálint? Kezd köznapi betegséggé fajulni a paranoia, amely a tudat ilyen-olyan túlburjánzását aktivizálja. Ha valaki elhiszi, vagy elhiteti magáról, hogy az ő feladata iszonyú cselekményeket végrehajtani, akkor annak szabad utat kell engedni, - pusztán azért, mert az erőszak gyorsan szerveződik, és a nagytöbbség mindig védtelen a fegyver és az őrület ellen? Filozófusok állítják, hogy van elsődleges gonosz és másodlagos. Az elsődleges az, aki a hatalmi helyzetbe fészkelte be magát, diktál, eszmét ad, parancsol, indokkal támasztja meg a rettenetes gyakorlatot: a másodlagos gonoszok, a sokan-gonoszok pedig indíttatásuknál fogva - akár hiszik, akár nem az eléjük tálalt ideológiát! - teszik, amit az elsődleges gonosz mond. Ilyen elsődleges gonoszok rendeztek szicíliai vecsernyét. Szent Bertalan-éjszakát, 3
