Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 3. szám - Békesóvárgók
r i HEVESI NAPLÓ l. Békesóvárgók Sokan vannak, több millióan. Ráadásul számuk egyre nő. Ők azok, akik valaha lelkesedtek, s nemcsak szavakban, hanem voksaikkal is támogatták a régi rend lebontását. Az a csodás eufória azonban régesrég szertefoszlott. Felváltotta a kiábrándultság, a nekikeseredettség, a csalódottság, s a mindezzel ötvözött fokozódó anyagi bizonytalanság. Szociális piacgazdaságban bizakodtak, olyan versenyben, ahol a többség nem hátrányos helyzetből indul, ahol a tisztesség, a hozzáértés, a tehetség, s a leleményesség elnyeri méltó jutalmát, ahol a közélet porondjának valamennyi résztvevője a gondtalanabb jövő minél gyorsabb megalapozásáért szorgoskodik. Rá kellett döbbenniük, hogy hiába álmodoztak erről. Szembesülhetnek viszont nap mint nap a lélektelen karrierlovagokkal, a gátlástalan köpönyegforgatókkal, a gazdasági hazárdő- rökkel, akik az általuk teremtett értékeket orozták el tőlük. Falun és városon, az üzemekben illetve a termelőszövetkezetekben egyaránt. Elmérgesedett a légkör. A pártok acsarkodnak egymásra, s képviselőik - elismerés a kivételnek - szűnni nem akaró vehemenciával sarat, szennyet, mocskot dobálnak ellenségeikké kikiáltott volt ellenzéki társaikra. Ugyanakkor megdöbbennek attól, hogy a parlamenti atmoszféra kivetítődik az egész országra, azaz majd mindenütt polgárjogot nyert a tusakodás, a vagdalkozás, a normális együttélés reguláinak semmibevétele. Divat fütyülni az örökérvényű erkölcsi intelmekre, azokra az előírásokra, amelyeket a mostanság annyit emlegetett, ám komolyan soha sem vett Tízparancsolat tömören, épp ezért félreérthetetlenül megfogalmaz. Fortyognak az indulatok. Fent is, lent is. Fokozódik a forró őszt ígérő feszültségözön. Különösképp aggasztó, hogy a hatalmi küzdelem résztvevői közül vajmi kevesen gondolnak arra, hogy minél hamarabb le kellene tenni a fegyvereket, s a még igen korai választási acsargásokat mellőzni illene, mivel lassan már senki sem kíváncsi ezekre. A tettek, az ésszerű kompromisszumok órái érkeztek el. Felesleges tüskéskedni az elté- kozolt pillanatok miatt, az elszalasztott alkalmak - ez történelmi tapasztalat - ugyanis nem térnek már vissza. Négy éve ég lázban a hon. Embertelen, egészségtelen, holnapkárosító állapot ez, amely sürgősen felszámolandó. A diagnosztizált bajok hozzáértő orvoslására van szükség, mert az e téren elkövetett mulasztás semmiképp sem nézhető el. Ápoljuk, óvjuk, védjük közösen az éppen csak szárba szökkent demokráciát, aknázzuk ki a haza függetlenségében rejlő előnyöket. Addig, amíg lehet, amíg nem késő. Históriai felelősség ez, amelyet nem vállalni, aligha megbocsátható vétek. Az energiákat arra összpontosítsuk, hogy megfékezzük a harácsolókat, az átmenet elvtelen, hiénatípusú vámszedőit. Bármelyik fronton is tündököljenek. Törődésre várnak a megnyomorítottak, a perifériára sodródott munkanélküliek. Sorsuk arra figyelmeztet, hogy karoljuk fel őket, mert, ha nem a mértéktartók cselekszenek így, akkor mozgósítják valamennyiőket a demagógok, a szélsőséges nézeteket vallók. Ennyi is elég annak érzékeltetésére, hogy pillanatnyi ellenfelek elgondolkozzanak, s változtassanak mind taktikájukon, mind stratégiájukon. Cirkuszból van elég. Hiánycikk viszont a nagy szelet kenyér. Ezt kell előteremteni, ezt kell kínálni a rászomltaknak. Akik erre képesek, azoké lesz a pálma. Méghozzá megérdemel ten... 2
