Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Farkas András költeménye
Farkas András Csakis alanyi alapon Fogom magam, a kalapom, Veszek jegyet, lélegzetet, Máris vígan leléphetek. Lábom, vonaton, vagy buszon, Nem is ezen vitatkozom, Elémbejár az útvonal, Mindig remélt csodáival. Bár tudhatom, csak képzelet Felhője száll az út felett, Mindennek és a semminek Képei rendkívüliek, Ha rajtam áll. S én festem is, Ahogy vadul előrevisz, Megírom a lépéseket S a célt a haladás megett. Más kérdezi, minek, hova? De én nem fülelek oda, Bent létezik irány, terep, És az idő engem szeret, Nem szerelemmel, bár van úgy, Hogy mellém állít két tanút, Akik tépik a fülemet, Az érzést hallani lehet, Megfogni, hinni, szótlanul Tapasztalni, mi, mért puhul A munkánk kínjai alatt1 Hová húz ez a vonulat? Örömöm olykor féktelen, De nem is egyszer beleleng Komorló ismeretlenek Homálya, - mikor és kinek? Ki küldi, És miért riaszt? Mi lenne a való-igaz? Vagy múlik, elszáll szótlanul, Mi szerepében elbutul? Ó, szent igék! Csak kérdezek, Pedig van az emlékezet, Csak hagyni kell, dolgozza át, Gördítse a gondot tovább! Mellettem többször elhalad Néhány kísértő rém-alak, Tolakszik inkább, nem köszön, Hátha beléjük ütközöm. Ám én vonulok utamon, Indokot sem kell mondanom, Nem kérhetik, hisz bárki más Utálja a vitatkozást. Ha helyén értettem magam Idáig, nem kértek sokan, Hogy társulhassanak velem!? Pedig ma Nap süt, van jelen! Csakis alanyi alapon Hordom hát saját kalapom, Használom lelkem és fejem S az arra szolgáló helyen Mégis azt el kell mondanom, Sorsom nem púp a hátamon, Testrészem, főleg eszközöm, Hasznosítom kézen-közön. Elémbe jár az útvonal Letakart buktatóival, Lábam, hitem is óvatos, Ballag, nem ugrál, nem tapos Fogom magam
