Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)

1992 / 2. szám - KÖZÉLET - Az Idő sodrában

Az MDF állandóan magabiztosan nyilatkozik, eredményeit népszerűsíti, bár azok nem mindenkor és nem mindenben harmonizálnak a statisztikai adatokkal, a számokkal, amelyek azért valahol mégis egzaktak. Ezt kell tennie? Azért is, mert piszkálják őket jobbról - mondjuk, dr. Torgyán - és zavarják köreit balról is, - említsük Horn Gyulát, hogy messzebbre ne merészkedjünk.

De hát milyen erős ez a koalíció? A kisgazdák már rég kettészakadtak, játsszák a maguk hatalmi - és pozíciós játékaikat. Legutóbb, amikor ezt a glosszát írjuk, éppen túlvagyunk a KDNP kongresszusán, dr. Surján pártelnök önálló gazdasági programot jelentett be, elégedetlen a kormányzat gazdasági politikájával, és ígéri, hogy a következő választáson az önállóság jegyében fogant politikai tetteivel növelni fogja jelentőségét. És ezek a súlyos tézisek két évvel az 1994-es megmérettetés előtt hangzanak el. Nem kell kapitóliumi jósmadarakat megkérdeznünk, mit is jelentsen ez? Talán azt, hogy ez az udvarias párt megunta, hogy szürkének minősítsék? Vagy azt unta meg, hogy folyton csak „szóltak nekik", és ők engedelmeskedtek, mert a frakciós egység a kormányzás érdekében még keresztény jellegükből adódóan is azt javallottá nekik, hogy ezt a hatalmi tömböt meg kell őrizniök, mert még nem elég erős a magyar demokrácia; amit a „nép-hős dr. Torgyán" az utcán, a nép nyelvén kiabál, mocskolódásokkal és alantas érzelmekre számítva, azt dr. Surjánék kulturált hangnemben, más kotta szerint tárták a nagy nyilvánosság elé. Aminek a tartalmát röviden és természetesen messze-leegyszerűsítve úgy ' ehetne egy mondatosán tömöríteni: veszélyes helyzet alakult ki a gazdasági életben is, változtatni kell a pénzügyi filozófián, és tisztességesen be kell mérni, szakemberek módjára, most mit kell tenni? Mert a társadalomban felszabadulhatnak olyan erők, amelyeknek a tudatos és irányított működése újabb áldozatokat követelhet. Vagy egy jugoszláviai helyzetet alakíthat ki nálunk is. A hatalomból kitessékelt elemeknek semmi sem drága. Csak emlékeztetünk Grósz Károly egyik tévés-nyilatkozatára, mennyire védte a diktatúra hatalmi állásait, és csaknem szentségtörésnek tartotta, hogy a hatalomból bárki is részesedne, mint ők, akiket máshol és másként kentek fel a magasságos székben- ülésre.

És itt rögtön át kell térnünk a társadalom jelenlegi állapotára, sokféle félelemtől, görcstől szaggatott lelkiismeretére, azokra a válságjelenségekre, az átalakulást követő legszembetűnőbb „követő-mozgásokra", amik tovább bonyolítják a közéleti képletet. Itt is sokszor a stílus, a szószedet adja a látleletet, az eligazítást. Nem véletlenül beszélnek úgy a parlamentben, írnak az újságokban, ahogyan. Ami az elmocsarasodást illeti, érthetőbbé válik az egész okfejtés, ha szűkebb terepre vonjuk meg vizsgálódásunk körét. A Napló Egernek és a megyének szól egyelőre, tehát itt vizsgálódjunk az erkölcsi elmocsarasodás kérdésében.

Az első szabad demokratikusnak mondható választáson nem kellett harsogni a szlogent, hogy csak a kommunistákra ne szavazz. Ennek következtében még a reformkommunistákra is csak a politikailag elkötelezett tízezrek adták a voksukat. Igenám, de akik elmentek az urnákhoz, azoknak olyan kínálatból kellett választaniok, amilyen a papira felkerült. Elképesztő eredmények születtek. Innen-onnan előszedett, előszedelőzködött klikkek pénzhez és szóhoz jutottak. Ma már látszik, sem politikai sem egyéb felkészültség nem méretett meg. Akik a mimikrit jól játszották, bejutottak a parlamentbe, a helyi önkormányzatba. Aki a közéletben ötről a hatra akart jutni, az a meglévő államigazgatási nagyságok, a közéletet irányító sajtó kegyeit kereste. És többnyire meg is találta, „kéz-kezet-mos" alapon. Ami úgy értendő, hogy a különféle pártok jelöltjei, képviselői arra kényszerültek - vagy önként tették ezt -, de igyekeztek biztosítani a „kapcsolatot" azzal a fontos emberrel, aki a csapnál ült. Nem kell az öreg-hölgy, az igencsak nagy krimiíró Agatha képzeletére bízni, hogyan

7