Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)

1992 / 2. szám - KÖZÉLET - Az Idő sodrában

nőtt a választási mezőny fölé egy-két ember azzal, ahogyan a kártyákat a lehetőséghez mérten szabadon keverhette. Hogy mit ártott egy-egy jól ismert helyi faktor itt-ott, majd később a sajtóbúvárok és az események feltárják.

De hát most inkább az erkölcsiekről beszélnénk, ez ügy kapcsán is. Dátumszerűen ütköztetni kell és lehet, hogy akadnak ezen a mi kis térképünkön mozgó emberek, akik 1989-ben tele szájjal harsogták a marxizmust, a megdönthetetlent, az egyedül üdvözítőt, aláírták, felvették érte a jutalmat, nem egyhelyben topogva, sok helyről beszedték a pénzt, az elismerést. Mert ilyen erkölcsi alakzata volt egy kornak, amely kinevelt. Hiszen már az állami támogatást, a rendkívülit, „a csak-azoknak-kijárót" már a bölcsődében, sőt azelőtt megkapták, úgy mentek általánosba, hogy mindenki felnézett rájuk, mert kiválasztottak voltak, úgy jutottak középiskolába, hogy csak színjelesek lehettek, majd az egyetemen sem kellett semmi erőfeszítést tenniük, csak látogatni ezt-azt, mert a marxizmus mindenre megadta helyettük a választ.

Nos, pl. a mi emberünk ma csak az Oltáriszentségről ír, csak főpapokkal vált parolát, nem hiányozhat egyetlen templomból sem, ahol az ő marxizmuson nevelkedett lelke igazán megnyugodhat. Fontos munkakörében azt csinál, amit úri kedve diktál. Megtagadta pártbarátait, azokat nemcsak elkerüli, de jobban fél tőlük, mintha azok követtek volna el árulást. Az természetes, hogy manapság egyházjogi, liturgiái kérdésekben ő a csalhatatlan, miután kapcsolatait kiépítette az éppen székben ülő egyházi személyiségekkel, mellőz, mellőzhet olyanokat, akik az ő szándékai és karrier-éhsége ellenére várták a diktatúra megszűnését.

És ennek az állapotnak mi a magyarázata? A damaszkuszi út. Azt elsősorban állítja ő és az őt segítő elkötelezetettek erősítik, hogy ő végigment a megtérés, a megtisztulás damasz- kusi útján, mint ahogyan sok más is átváltozott a diktatúra megszűnését követően. Tömegesen tolakszanak ma a damaszkuszi úton. De vajon igaz ez így és most, itt, nálunk, 1990. után? Miközben senkinek egy szava sincs, hogy abba kellene már hagyni a hazudozást. Hiszen ezért, ilyenek miatt is fél az ország lakossága a politikától, ezért undorodik a közélettől, mert olykor fenyegetések, lejáratások, övön aluli ütések tarkítják ezt a nem tisztességes folyamatot, amit sokan veszélyes ingoványként kezelnek. Többek között az ilyen színjátszók miatt nem ment el és ma sem megy el szavazni a lakosság túlnyomó többsége. A passzív rezisztencia nem elég hangos beszéd a kormányzó koalíció számára? No dehát ennyire fontos az erkölcs, ha nem kell oktatni? A jó ég tudja, miért nem? Igaz is, a hazugság mindaddig nem büntethető, amíg valakinek az érdekét nem sérti, és mert a jog és a ca- uzalitás csak a konkrét kárról, érdeksérelemről tudhat, nem veszi,' nem veheti számba, milyen kár, és veszteség éri a társadalmat, Kiss Jánost, Kovács XXXV. Jakabot, ha XY hazudik. Bocsánat, ha nem felel meg a valóságnak az, amit mond. XY ugyanis ma magatartásával, nyilatkozataival homlokegyenest mást állít, mint amit ezelőtt két évvel hirdetett, mint élszónok kinyilvánított. (Azt most ne keressük, kik és hogyan tűrik el, vagy még támogatják is ezt a damaszkuszi utast, főleg azzal a nagyon tetszetős megokolással, hogy az Isten a megtérő-megtért bűnöst százszor jobban szereti, mint nyájának bármely hű tagját. Ennél az indoklásnál és megtérésnél elegendő az, ha a damaszkuszi utas veri az ő mellét, és ezért minden száznyolcvan fokot fordulhat körülötte, nincs szó, ne is legyen szó a bűnről és annak bűnhődéséről?!)

A mi álláspontunk ebben a súlyos társadalmi és erkölcsi kérdésben a következő: A hit - vele együtt az erkölcs, beleértve a ragyogó metaforákat és az azokhoz kapcsolható okfejtéseket - egy külön világ, és ettől elkülönülő, ettől alapjaitól kezdve, függetlenül kezelendőén létezik egy másik - és ez a politika. Amikor tehát egy pszichológiai mimikrit játszó jellemi képződmény azt hazudozza, hogy ő nem rátévedt a damaszkuszi útra, hanem őt oda a minden bűnöket megbocsájtó Atya-vezérelte, - ettől a kijelentéstől, ettől a magatar8