Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 2. szám - KÖZÉLET - Az Idő sodrában
De kell, hogy végre is - legalább ünnepi órákban - mindannyian ki tudjuk mondani az elköteleződés és tanúságtétel vallomását: Magyar vagyok! És ezért senki ne mosolyoghasson ki bennünket, valami primitív maradiság bélyegét ragasztva ránk. Az is kell, hogy ebben a magyarságunkban testvérek legyünk, és megértők, türelmesek egymás iránt azokkal a „másokkal" is, akik nem ugyanúgy, nem ugyanolyan motívumokból és hittel, programmal magyarok, mint mi. És az is kell, hogy mindannyian, összefogva, együtt akarjuk megteremteni nemzetünk (vagyis saját magunk) boldogabb jövendőjét. Koncz Lajos Az idő sodrában Az írott sajtónak - amióta kitalálták - az a feladata, hogy a múló jelenre odafigyelve jegyzeteljen? Vagy csak az eseményeket rögzítse, amelyekről majd az utókort is fogja értesíteni a halottnak látszó betű, de azért is, hogy a kortársakat bizonyos események, tények fontosságáról tudósítsa, netán meggyőzve őket arról, hogy a tettek, események mögött sok-sok erővonal húzódik meg? Magyarul: nincsenek véletlenek, a történelem feltartóztathatatlanul kivájja a maga útját, akár a mélyben halad az, akár felmagasodó sziklák között vezet előre. De az „idő árja", az idő hajója - megint Arany János jut eszünkbe - előre megy. Mi is ezt kívánjuk tenni folyóiratunkban. Hogy most ezúttal mélyebbre merítünk, azért van, mert a magyar közélet kritikus szakaszához érkezett. A diktatúra összeomlása óta két év telt el. Van parlament, működik, nem hurcolnak el az utcáról embereket, ki-ki mondhatja-írhatja a magáét. Nyögjük a gazdasági örökségét annak, amit máshová is dolgozó kezek „összetermeltek". A parlamentben hat párt vállalta fel a legfőbb hatalmat, három párt koalíciót alkot. Ma még. Sok törvényt hoztak, de nem eleget, a kétharmados kérdések zöme még hátra van. Főként akkor fáj ez, ha az épphogy „kitört demokrácia" egyre több zavarral és nehézséggel küszködik. Mire képes ez a parlament ma? Megalkotni halaszthatatlan törvényi szabályozásokat. Erősnek látszó magja egy koalíció, az MDF, a kisgazdák és a Keresztény-Demokrata Néppárt. Az MDF vezetésben több irányzat, sokféle hangsúly, sokféle elhallgatással, néha szerencsétlen fogalmazásokkal. (És itt nemcsak a külpolitikát érintő amatőrszintű, de jószándékú kijelentésekkel akad gondunk!) A drámaíróból politikussá átváltozni akaró Csurka István vezérszónokként mondja a magáét, dr. Kónya Imre ritkábban, de tercel mellé, bár nem mindig ismerjük indokait és okfejtését, miért is ejtette el a lélegzet-elállító mondatot, miszerint: „Ebben a három évtizedben a nemzet árulója lett saját magának." Hatásos szólam, nagy summázás, de hát megint kiinduló ponttá válik a kollektív bűnösség elve? Vagy ez mindenre, mindenkinek felmentést ad, miközben számba vesszük, ki, mikor, hol, miért és főleg kik miatt szenvedett el annyi jogsérelmet!? Az erkölcsi sérelmekről és a személyes tragédiákról ne is tegyünk most említést! 6
