Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 2. szám - KÖZÉLET - Koncz Lajos: Nemzeti ünnepünk után
A nők saját testük feletti önrendelkezési jogát, terhesség esetén további jogszabályokkal kellene körülvenni, hogy minden felmerülő variáció jogilag szabályozott legyen. A Szentatya nem mond mást, csak azt, hogy a nő önrendelkezési joga a fogantatás pillanatáig tart. A felelősségteljes szexuális életet és lelki kapcsolatokat szorgalmazza. Azt még ateistáknak is illik tudni, már csak kultúrtörténeti érdekességként is, hogy a katolicizmus a szeretet vallása. Az abortusz engedélyezése, mint láthattuk a születésszabályozás elfogadott módjává teszi azt az eljárást, amely lelki sebeket ejt, emberi kapcsolatokat képes tönkretenni. A Szentatya, aki a béke és a szeretet követe, nem hagyhatja szó nélkül, hogy jogszabály szentesítsen, egy olyan orvosi beavatkozást, ami testi-lelki elnyomorodáshoz vezethet, és emberi kapcsolatokat képes szétzilálni. Kíváncsi vagyok rá, hogy aki a Magyar Narancsban feltette ezt a savanyúan fanyalgó kérdést, személy szerint szembenézett-e már ezzel a konfliktussal. Bizony, a nagy hangzavarban nem árt néha egy pillanatra csendben maradni, és elgondolkodni azon, amit az öregek mondanak. Deákné Forgách Ágnes Nemzeti ünnepünk után A hazaszeretet pluralizmusa Március 15-e, legnagyobb nemzeti ünnepünk mögöttünk van. Bizonyos következtetéseket, eszmei tanulságokat lehet és kívánatos levonni a módból, ahogyan ünnepeltünk, a gyűlés-részvételek, egyéni magatartások és érzületi megnyilvánulások tapasztalatából. A közhangulat szeizmográfjai (bár jelentős részben aktív megteremtői és befolyásolói is), a sajtó, a rádió, stb. az értékelésekben az elmúlt két esztendőhöz képest erős visszaesésről, passzív magatartásról, sőt közömbösségről számoltak be, sajnos elég szórványosan fájlalva és felpanaszolva e jelenséget. Pedig az ország vezetői, sőt pártok felelősei is - előzetes irányelvek alapján és a súlyos gondok szorításában - a nemzeti összefogást hirdették meg negyvennyolc aktuális üzeneteként. És igazán tiszteletreméltó volt látni, tapasztalni, hogy ugyanezen vezetők milyen áldozatkészséggel és felelősségtudattal, percre beosztott programokkal vállalták az egész napi ünnepi részvételeket, szónoklatokkal, koszorúzással és számos interjúval. És nemcsak a fővárosban, de szerte az országban, ráadásul a kellemetlen, zord időjárás ellenére. És az is az összkép értékéhez tartozik, hogy hála Istennek aránylag kevés volt az ünnephez méltatlan, vagy a pártküzdelmek hétköznapjaiból áttévedt, ünneprontó hangvétel és megnyilatkozás, vagy pld. a provokatív zavarkeltés. Annál fájdalmasabb volt viszont érzékelni - mondjuk így stílszerűen a múlt századból kölcsönzött szóval - a „köznép", vagyis a mindennapok emberének passzivitását, kedvetlenségét, közömbösségét, tisztelet a kivételnek. Biztosan nemcsak egyéni benyomás volt, hogy az idén sokkal kevesebb nemzetiszínű szalagot, zászlót és kokárdát lehetett látni, mint tavaly és tavalyelőtt. És még sajnálatosabb volt tapasztalni, hogy a kevés kokárdás embert, főképp ha idős volt az illető, mintha enyhe iróniával alkalmasint meg is mosolyogták volna, mint 4
