Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 2. szám - Labirintusban
HEVESI NAPLÓ Labirintusban Hol van már a négy esztendő előtti eufória? Hová tűnt az a varázslatos hangulat, amely akkor s a későbbi hónapokban áthatotta majd az egész országot. Hittük, tudtuk: csoda részeseivé lettünk. Köröttünk história formálódik. Történelem, amelynek nemcsak szemlélői, szenvedő alanyai, hanem formálói, alakítói is vagyunk. A hajdani állampárt, az MSZMP agonizált. Reformerői változásokat, lényeges lépéseket sürgettek, mert érezték: a szakadék szélén állunk. Rájöttek arra, hogy az úgynevezett szocializmus gazdasági rendszere nemcsak, hogy nem életképes, hanem hamarosan össze is omlik. Tisztában voltak az ideológia totális csődjével is. Szembe kellett nézniük a Nyugat, az ottani pénzvilág tettekre serkentő követelésével. Emiatt szakítottak a múlttal, ezért alakítottak új pártot, amely már elhatárolta magát az egykori törvénytelenségektől, az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követő terrortól, s megkísérelték a rendszerváltás rajtját fent- ről vezérelni. Sikerült. Lezajlottak a szabad választások. Az emberek többsége elsősorban a volt ellen voksolva hitelesítette a parlamenti demokráciát, s bizakodva figyelte: mire képes a hajdani ellenzék. Lelkesedtünk és reménykedtünk. Dédelgetett álmok valósultak meg. Béklyóitól szabadult meg a sajtó. Már sehonnan sem érkeztek udvarias ukázok vagy félreérthetetlen parancsok a szerkesztőségekbe. Hazánk függetlenné lett. Eltávoztak a kifulladt diktatúrát védő szovjet csapatok. Fellélegeztünk. Váltottuk: a folyamatok már visszafordíthatatlanok. Aztán fokozatosan keserű lett a szánk íze. A közélet csataterein újfajta háborúk dúltak. Megindult a népvándorlás azon a damaszkuszi úton. Jellemtelen „megtérők" hada szeny- nyezte az atmoszférát. Diadalmaskodtak az ügyeskedők, akik a gazdasági hatalomátmentés arcpirító eseteivel büszkélkedhettek, s szinte pillanatok alatt milliókat oroztak azoktól a millióktól, akik ezeket megteremtették. Alvitákról hangosodott a hon háza, s közben mindinkább hatványozódott a nyomor, az elviselhetetlen szegénység, a munkanélküliség. Az egyik labirintusból a másikba jutottunk. Anyagilag megtépázva, s majdhogy illúziók nélkül. Itt tartunk most. Keresve, kutatva azt az Ariadné-fonalat. A kivezetőt, a Fény felé vivőt. Nem adjuk fel, mert az elért vívmányok, a demokrácia friss hajtásai védelmet igényelnek. Akárcsak az örök erkölcsi értékek. A megfellebezhetetlenek... 2
