Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 1. szám - TUDOMÁNY - Sugár István: A színház helyén állott színkörök históriája
TUDOMÁNY L. r ^ Sugár István Egri kuriózumok A színház helyén állott színkörök históriája Nem véletlenül építették meg a megyeszékhely állandó színházát az egykori Hunyadi téren. A város képviselőtestülete nem ötletszerűen jelölte ki Thália papnőinek és papjainak templomát ott, ahol az ma is áll, hanem bevált és nemes hagyományokat követett döntésében. Úgy hiszem, hogy méltán érdeklődésre tarthat számot, ha a levéltári adatok és a helyi sajtó cikkei alapján felidézzük Eger egyik kulturális centrumának nem csupán hiteles, de érdekes történetét. Nemcsak városunk polgárai, de napjaink színházlátogatói körében sem ismeretes, hogy az 1904. augusztus 20-án megnyílt színház helyén már a múlt század második felében is színház, úgynevezett színkör, vagy amiként az iratok és a sajtó később emlegette: „aréna" állott, melyet nem kisebb ember épített, mint a magyar színészet történetének egyik kimagasló egyénisége: Krecsányi Ignác, abban az időben debreceni színigazgató. A színház kérdése a XIX. század második felében, - minden túlzás nélkül állíthatom, - egyre sürgetőbb, egyre égetőbb kérdéssé vált Egerben. Az 1810 utáni években megépült ugyan Spetz József vállalkozó szellemű patikárius színházterme, - a mai Széchenyi utcai Ifjúsági Ház első emeleti előadótermének megfelelően, - de az a 60-70 esztendő múltán méltán elavulttá vált, s nem felelt meg a kor igényeinek. Bár a színházi előadások zömét még ekkor is a Spetz-házban, az akkori Kaszinó nagytermében rendezték meg, de az Egerben megforduló színigazgatók a legkülönbözőbb szükségmegoldásokkal próbálkoztak segíteni a város színházgondján. így például 1880 júniusában a Széchenyi Kávéház (a mai Érsek utca 8. számú épület) kerthelyiségében Miklóssy miskolci kerületi színigazgató saját költségén építtetett egy úgynevezett „nyári színkör"-t, amely elképzelhetően primitív, ideiglenes létesítmény volt. De a város haladó szellemi erői, átérezve az állandó színház hiányát, „EGRI SZIN- HÁZEGYESÜLET ÉS RÉSZVÉNYTÁRSULAT'-ot hívtak életre, melynek egyértelműen kitűzött célja és törekvése egy állandó színház létesítése volt, e nemes célkitűzés valóraváltásához megfelelő pénzügyi fedezet összegyűjtése, illetve biztosítása útján. Nem is állhatott más e mozgalom élén, mint Csiky Sándor, az „egri tigris", a város, s talán az 26 r