Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 1. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András Shakespeare: Szentivánéji álom (kritika)
Az athéni iparosok c'sapatát a társulat kitűnő jellemszínészei alkották: java-válogatás, ők hozzák a sikert. Elsősorban Csendes László, aki - hogy stílusosak maradjunk - porából feléledt főnixként ragyogtatta magát, fürdött a figura által adott lehetőségben, elevenen dobta a játék labdáját mindenfelé, s ha nem faragják meg a darabban olvasható szövegét, még jobban csillogtathatta volna versmondó készségét és azt a képességét, ahogyan a neki rokonszenves és vele harmonizáló társaival bánni tud. Nem véletlenül változtatta meg a tapsrendet a rendező a bemutatón Csendes László és Losonczy Ariel javára. Venczel Valentin most a korábbinál sokkal szerényebb feladatot kapott, de színészi alázatára utalunk, amikor megállapítjuk, hogy ezt is a tőle telhető alapossággal dolgozta ki. Ugyanezt állítjuk Balogh Andrásról is, aki nyíltszíni tapsot kapott, de velük együtt jól munkálkodtak a sikerért Pálfi Zoltán, Vízi György és Bakody József is. (Hogy ez utóbbit mi-min- denre lehet használni ebben a szakmában!) A Jászai-díjas Somló Ferenc Égeus szerepében Hermiát védte olykor fellobbanó apai hevülettel. Pistyur Attila, Fehér István, Nagy Enikő és Klepács Andrea tündérekként jelentek meg a színpadon és a játékban. Kastner Péter díszletei a rendezői elgondolás realizálása: az újszerűség és az első rész fináléjának külső ragyogása csak ebben a pompában lehetett érzékletes, ha követjük a rendező nem mindennapi elgondolását. Megjósolni nem kell: ez a Szentivánéji álom ennek az évadnak az igazi egri slágere. Farkas András 25
