Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: Egy francia diplomata három monológja
Jól teszi az egri színház, ha szórakoztatni, netán nosztalgiába akarja belevinni a mindennapi szürkeségbe amúgy igazán beleunt mai polgárokat. A tánc a fiatalságot lebegteti azok elé, akik már belegömbölyödtek a korba, a korukba, a zene meg azt a világot idézi, amikor még dallamok járták, finom hangzatok és senki nem merte volna álmodni azt, hogy mára primitív szövegek, primitív hangzatok és a technika őrlik majd az idegeket - szórakozás és színházi élmény címén. A szereplők: M. Horváth József jól forgatja az újgazdag figuráját, a két vendég énekesnő, Sivók Irén és Vásári Mónika elhiteti a szerelmes csicsergés valódiságát, Vókó János és Pál fi Zoltán egyéniségüknek megfelelően építik fel a gróf-komornyik alakját, Saárossy Kinga és Dimanopulu Afrodité ugyancsak egymástól eltérő egyéniségek; Blaskó Balázs érettebben forog a színpadon, de Tunyogi Péter hangjában több a vivő-erő, Bókái Mária és Péva Ibolya nagy rutinnal és némi iróniával ítélkeznek játékukban a grófi vénlányok felett. Langmár András díszletei nem harsognak, Tóth Barna jelmezei korhűeknek tetszenek. Jól szól a kórus, érezhető a korrepetitorok szakmai munkája, Marik Erzsébet és Vass Márta kézben tartották a fiatalokat. Kelemen Márta koreográfiája ízléses idézet a múltból, táncosai könnyedén mozognak, technikájukon sem érzik azt, hogy az egri színház még nem szakosodott az operettre. Ami késik, nem múlik. A rendező, Horváth Zoltán szolid vonalvezetése a játékban, főleg azzal, hogy nem engedte el a magánszámok, magánmutatványok irányába a szereplőket, kedves és sikeres, tap- sos színházi estét biztosított a közönségnek. A vezénylő Nádor László a nem nagylétszámú zenekart hatásos produkcióra serkenti: a nézőtéren ülők is észreveszik, hogy az érzelmek hangsúlyozása sokszor múlik a hangerőn és a záróakkordokon. Egy színházi este - ami megérte az érdeklődőnek. Ha szórakozásra gondolt. Farkas András 19
