Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)

1992 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: Egy francia diplomata három monológja

Ugyancsak ez az eset Helénánál is. Ez az elrabolt görög királyné, Menelaosz felesége istennőként mutogatja magát Trója utcáin, terein, akárcsak a mai filmcsillagok, akiket a nyilvánosság tébolya termel ki és színesít egész ostobává. Ez az asszony azonban nem olyan, aki csak az ágyban kívánatos, van benne valami kiáradás, az a fluidum, amellyel be lehet és olykor be is kell hálózni a belázasodókat. Nem szerelmi tárgy és alany ez a nő! Egy szerep hordozója, egy adott pillanat adott alakja, akin a történelem sodrása fennakadt. Mire Trója romlása kezdetét vette, őt rég nem érdekelte Párisz, a testi szerelem is inkább a mindennapi hontalanság iszonyú ürességét töltötte ki nála, lehet, hogy nem is olyan kedélyesen, mint ahogyan azt a kéjsóvár vének elképzelték. Védeni és védekezni - nem ugyanaz, ketrecben lapulni, vagy repülni álmainkban - nem ugyanaz. Csókolni parancsra, vagy kiszolgáltatottan - nem ugyanaz. És nem biztos, hogy Heléna és Troilusz között az a Párisz játszhatta a nyugodt birtokost. Simon Mari méltósággal hordozta ezt a figurát, királynői jelenség maradt, még akkor is, amikor macska-nyújtózkodással leplezte zavarát, miközben a matrózok szórták rá a szerelem és a nász bizonyítékául.

A második és ugyancsak figyelemre méltó monológ Buziriszé, Réti Árpád alakította. A póker-arccal, hazugan-simán érvelő szirakuzai szóbajnok elmésségét, diplomáciáját kari- kírozta. Megjelenése átvezet a görögökhöz. Ahhoz az Ajaxhoz, aki dühöngő természete folytán jól ábrázolható részeg figuraként, itt azonban ifj. Mucsi Sándor elképzelésében sem válhatott jelentőssé. Aztán jött Odüsszeuszként Áts Gyula Jászai-díjas. A képzelt találkozásban az erkölcsi példázat lapos szintjére vitte, a bevégzett hoci-nesze szemhatárára függesztette fel mondatait, álláspontját is, nem látva meg maga előtt azt a tíz évi bolyongást, akit majd az istenek a nyakába varrnak. Ugyan egy mondat erejéig szájára veszi Pénelopét, de ezt maga se vette komolyan. Mert ilyenek a végzet igazi hatalmai - ezt érzékeltette enyhe cinizmussal.

Deák Éva, Kelemen Csaba, Moravek Krisztina, Bakody józsef, Győrvári János, Agárdy Ilona, Klepács Andrea, Pistyur Attila, Fésűs Tamás, Rékai Nándor, Balog András tették a maguk dolgát, ahogy a rendező engedte és elképzelte.

Ennyit távirati stílusban egy ragyogó darabról.

Huszka: Lili bárónő

Az európai operett a XIX. század terméke, igazi hazája az a Monarchia, ahol minden társadalmi formáció élni és túlélni igyekezett a forradalmakat, no meg, ami azok után előfordulhatott. Bécs is táncolt, Párizs is táncolt, Budapest is rájárt erre a járszalagra. Itt is táncoltak, énekeltek, zenéltek, szólisták csillogtatták képességeiket, csak egy kicsit másként, mint az operában.

Huszka Jenő - Kacsóh Pongrác, Kálmán Imre és Lehár Ferenc között is - önálló, eredeti személyiség, dallamai ma is elevenek, nem tudja lerontani hatásukat a kiagyaltnak, naivnak is felfogható régi librettó. Amit most kapunk az egri színpadon, kedves maskarák, a századelő-századvég bohém figurái, vedlett színpadi papírmasék. De ha táncolnak és főleg, ha énekelnek, eleveneknek érezzük őket, mert a zene képes átlendíteni a festett alakokat azon a mély árkon, amit a történelem húzott közénk és az elsüllyedt hazai társadalom közé.

18