Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: Egy francia diplomata három monológja
is tette a hódító cselekedetet, és az angol-számok azt akarták: ne legyen háború. És lett! Mert a történelem kegyetlen logikája felülről minden olyan mozgást, amely érveket kovácsolna ellene. Hektor azért hős, mert egyedül vállalta az emberfeletti feladatot: ellene szegülni a sorsnak, az anankénak. Giraudoux 1935-ben mindent elmagyarázott. Pergő mondatai, aforizma-tömörségű érvei egyetlen hosszú láncolatba fonódnak össze. Amiket érteni vélünk. A darab rendezését egy fiatal nőre, Dávid Zsuzsára bízták. Nem tudom pontosan, őt csá- bította-e ez az intellektuális feladat, vagy a színház vezetése szellemes ötletnek tartotta, hogy a trójaiak szánalmas hajcihőjét Heléna körül egy nővel képzeltessék el? Egy nő kezébe tettek le egy olyan veretes, filozófiával és sok-sok-sok, többféle csiszolt mondattal ékesített szövegnek a sorsát, ami nagy-nagy figyelmet kíván. Itt nemcsak azokra a mondatokra kell odahallgatóznunk, amiket Hektor a kényes helyzetekben, a megvívás szándékával olykor odacsap Helénának, Párisznak, Priamosznak, Kasszandrának, netán Priamosznak, a trójai felső tanács embereinek, Démokosznak, Abneosznak, a Földmérnöknek, Ajaxnak, a görögök leleményes vezérének, Odüsszeüsznek, de azokra a kifakadásokra, viszontválaszokra az együttélők és gondolkodók fegyelmével kellene rádöbbennünk, amiket a nép nevében, annak kerge irányítói válaszolnak Hektornak. Dávid Zsuzsa azonban nem hagyja, hogy a néző végigkísérhesse a nagyszerű gondolati ívet, amely az első mondattól az utolsóig feszes egység, mert a Heléna iránti általános rajongást, a trójaiságról való megfeledkezést, a nem-ismert jövő ismeretlen zsarnoksága a háborút bohózati elemekkel köszönti. A költő szinte piaci bohócként ugrál a színen, nem is értjük, milyen szöveg szökik ki a száján. A Földmérő és Abneosz ugyancsak bohózatira veszik sajátmagukat, holott nyegle, de értelmes mondataikban az ostobán vállalt, de a kegyetlen dráma előérzetét is sugalló belehajlás van. Az események logikája ezekkel a tőlük hallható mondatokkal együtt színezett. Menynyivel másként hatna a nyíltszíni csetepaté, ha az államférfiak komolyságát a durva, mert igazmondó kiáradásával éppen a matrózok söprik le. Nem azért, mert a valót mondják, hanem azért, mert a vezetett nép ritkán fogja fel a bekövetkezett pillanat nagyszerűségét és tragikumát. A rendező szabadjára engedett olyan melléfogásokat, amikor a színészek csak a személyi eszköztárukat, komikai csacskaságaikat tették hozzá a játékhoz. Meg sem értették, hogy a diplomata-író több tiszteletet érzett az ókori példa iránt, mint ahogyan az itt megjelent. Ezért pattant el az a bizonyos gondolati ív, tört ketté az előadás, szakadt meg a feszültség, mert a piacivá értelmezett legfelsőbb tanácskozás kiüresítette ebben a felfogásban azt az erkölcsi aggodalmat, amiért a darab íródott. Pedig néhány színész igencsak a helyén mozog. Hektor szilárd fegyelemmel, teljes ökonómiával építi fel a hőst. Mondataiban ott a hangsúly, ahol az érzelmek és az ész is kívánja. Önmagát már meggyőzte arról, hogy minden erő ellenében vállalkoznia kell neki és népének a lehetetlenre, a békére és csak a már benne megfogant belső bizonyosság szól ki belőle. (Ilyenkor kezdődnek más esetekben a nagy társadalmi lázadások, a forradalmak, a nagy győzelmek, vagy az igazán gazdag fénycsóvájú erkölcsi elbukások.) Venczel Valentin érett színészként, a belső és külső koreográfia biztonságával fogja végig ezt a küzdelmet vállalva a hazugságot és az emberölést is, ha azzal mentheti azt, amit mindenek fölött csaló értéknek tart: általában az erkölcsi igazságot. Nem árt az alakításnak a modern ruha, a modern környezet, beleépül minden a figurába. 17
