Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)

1992 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Jobbágy Károly verse - Balogh Béni: Gyémánteke (mese)

- Édesjóistenem, de jó lenne, ha valami kincsre akadnék szántás közben - sóhajtgatta a szántóvető, amíg verejtékezve fogta az ekeszarvát. (Erre azonban hiába várt, mert bizony kincset sohasem talált!)

Az egyik estefelé - amikor már feltámadt a koraőszi szél - a szegényember hazafelé vette útját.

Az út egy sűrű erdőn vezetett keresztül... A hitvány szekér ugyancsak zörgött, és felverte a békés erdő csendjét.

Hanem egyszer csak mit lát a szántóvető? Az út szélén egy öreg anyóka ül, hátán nagy csomó szedett gallyal.

A szántóvető köszönt az asszonynak, hiszen idősebb volt nála.- Hallja, nénémasszony, nehéz az a sok gally? - fordult az anyókához.- Nehéz bizony, édes fiam, hiszen öreg vagyok én már - hangzott a felelet.- Oda se neki! Vesse fel kigyelmed a szekérderékba, elviszem addig, míg együtt tart az utunk.

Köszönte az öreg anyóka, és feltette a gallyat az ócska szekérbe, s őmaga is rátelepedett.

Ment, mendegélt a szegényember fogata, miközben az egyetlen, árva gebe nagyokat horkantott.

Hosszú volt az út hazáig, s fáradt volt a szegényember, s bizony egykettőre elnyomta az álom.

Jó este lett, mire hazaért. (Az okos ló szerencsésen hazavitte, hiszen jól ismerte az utat.) Odahaza menten felébredt a szegényember, s meglepetve látta, hogy az anyóka nincsen sehol.- Leszállhatott közben, hiszen én elaludtam - morogta maga elé.

Másnap megint csak az erdei úton igyekezett haza a szegényember. Hát mit lát megint az út szélén?... Ugyancsak az öreg anyóka ül ott, hátán a szedett gallyal.

Már jó ismerősként köszöntötték egymást, s a szegényember ismét megengedte, hogy az ismeretlen anyóka feltegye a gyűjtött gallyakat a szekérre.- Tegnap elfelejtettem megkérdeni, hová s merre való kigyelmed? - fordult az anyókához a szántóvető.- O, én nagyon messzi lakom, fiam - hangzott a felelet. - Te azt a falut nem is ismerheted. Az egy nagy-nagy rengeteg mélyén rejtezik, s Nevenincs a neve.- Nevenincs? - töprengett a szegényember. - Hát ilyen faluról valóban nem tudok, nénémasszony.

No, ez akkor ennyiben maradt...

Hanem elhatározta a szegényember, hogy ma, akármilyen fáradt is, de nem alszik el, megvárja, míg lekéredzik az anyóka. (Abból talán megtudhatja, merre is lehet az a Neve- nics-falva?)

Ám akárhogy „erősködött", szóval próbált erőt venni magán, csak elnyomta a jótékony álom... Megint csak otthon ébredt fel, s az öreg anyóka, sehol.- Ejnye a teremburáját - morogta maga elé a szegényember. - Ennek a fele se tréfa! Ebben valami csalafintaság van... Node, ha holnap találkozom az öreg nénével, majd jobban vigyázok... Csak nem valami boszokánnyal akadtam össze?

Harmadnap megint csak az erdei úton igyekezett haza a szegényember. Hát megint csak mit lát az út szélén?... Bizony az öreg anyókát a nagy csomó szedett gallyal.

13