Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Jobbágy Károly verse - Balogh Béni: Gyémánteke (mese)
Megint csak szívélyesen köszöntötték egymást, s a szegényember ismét megengedte, hogy az anyóka feltegye a gallyat a szekérderékba.- Hanem, hallja-e, nénémasszony, azt beszélik a faluban, hogy Nevenincs-falva nincs is... Ez csak ámítás - fordult az anyókához a szántóvető.- Rosszul tudják, édes fiam - magyarázta az anyóka. - Nevenincs-falva létezik... Ott lakom én is... Igaz, nagyon messzi van ide. És ekkor a szántóvető szegényember - akár akarta, akár se, de ismét mély álomba merült. Megint csak otthon ébredt fel.- Ez már tisztára boszorkányság — morogta maga elé. - No, ha holnap is meglátom, nem veszem fel a szekeremre. Egész álló nap nagy izgalomban élt a szegényember.- Vajon ott lesz-e az anyóka az út szélén? Negyednap estefelé megint csak az erdei úton igyekezett haza a szegényember. Ment, mendegélt a rozoga, ócska fogat, ám a gazdája, akárhogy meresztgette a szemét, az öreg anyókát nem látta sehol.- Kutyateremtette-tette! - kiáltott fel dühösen. - Ez csakugyan boszorkányság volt!- Nagyon tévedsz, te szegényember! - hallatszott váratlan a szekérderékból egy kellemes leányhang. (Ám mégis úgy tetszett, mintha e hangot, „öreggebben", de hallotta már a szántóvető.) Meglepetten fordult hátra a szegényember. Hát halljatok csak csudát, mit látott? Halo- vány, szép aranysárga fény közepén egy csudaszép arcú, zöldruhás lány állott.- Hát ki... ki vagy te? - dadogta a szegényember.- Én Erdőország tündére vagyok, a messzi Nevenincs-falvából, a Nagyrengeteg közepéből... Állandóan járom a nagyvilágot, s így kerültem el ide, ebbe az erdőbe is... Három napon keresztül öreg anyóka képében jártam az erdőt, szedtem a gallyat... De kívüled senki, de senki sem segített rajtam!... Kíváncsi is voltam már, vajon találok-é egyetlen jó embert ezen a vidéken... És találtam!... Mégpedig te vagy az!- Én... én? - hebegte a szegényember. - Hiszen az természetes, hogy az öregeken segíteni kell.- Valóban természetes... Csak nem mindenki ilyen... Most pedig sietnem kell vissza Ne- venincs-falvára. (Bizony már régóta nem voltam otthon.) Ám ha volna egy kívánságod - amit jóságodért cserébe teljesítek -, azt mondd el nekem! Akarsz-é sok pénzt, aranyat, ezüstöt?- Aranyat, ezüstöt? - hebegte a szegényember. - Minek az nekem? Igaz, lehetnék gazdag... De talán nem is érezném jól magam a gazdag ember bőrében... Különben is... Azoknak sok az irigyük, no meg az életük nincs biztonságban... De ha adnál nekem egy jó ekevasat, azt nagyon megköszönném... Nem aranyból, nem ezüstből, hanem gyémántból valót... Azt beszélik az emberek, hogy a gyémánt még a követ is elvágja... Az bizony, az lenne jó nekem, hiszen a köves hegyoldalt is fel tudnám vele szántani.- Meglesz, csak térj haza lakodba - szólott kedvesen a szép, erdei tündér, Nevenincs-falva lakója. S aztán?... Halljatok csak csudát, még azon minutomban eltűnt a szekérről. Ámulva kapkodta a fejét a szegényember. 14
