Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)
1992 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Pécsi István: Beszédes betűk (dokumentumregény - részlet)
Pécsi István Beszédes betűk Dokumentumregény - részlet Búcsúzott a század. A tizenkilencedik, a forradalmakat hozó, a terrort teremtő, a tudományokat szárnyaltaié, a technika jelszavait hirdető, az alkotó elméket produkáló. De sokat elmondtak már ezekről az esztendőkről, mégis csak nemrégen söpörtük félre a közhelyeket, csak rövid ideje tisztázódott, hogy a valaha oly sokat átkozott 1867-es kiegyezés - kompromisszumos volta ellenére is - rohamos fejlődést szült. A miniszteri székekbe olyan egyéniségek ültek, akik túllépték hivatali korlátáikat, akik felkarolták az irodalom, a művészet jeles képviselőit, akik európai nívón gondolkodtak. Mit érezhették ebből a sajátos reneszánszból az egykori szekszárdiak? Legfeljebb néhány jelzést, s azokat is csak a fogékonyabbak vették ebben az álmos, ebben a festői szőlődombokkal koronázott kisvárosban. Ilyen kivételes karakter volt Ács Lipót főgimnáziumi tanár, aki a rajz, a görögpótló és a matematika alapelemeivel ismertette meg a tizenéveseket. Sokoldalúsága polihisztor sorsra rendeltette. Vonzotta a művészek varázslatos világa is. Először Lotz Károly és Székely Bertalan növendékeként sajátította el a míves piktúra fortélyait, aztán következett a megélhetést nyújtó katedra. A pedagógia által kínált lehetőségekkel persze nem elégedett meg. Hamisítatlan népművelői vénája ugyanis ennél jóval többre sarkallta. Az elsők között figyelt fel - épp a huszonnegyedik órában - a népművészet kincses hagyatékára. Járta a környező falvakat, s feltérképezte Sárköz akkor még ismeretlen világát. Különösképp a faragás és a hímzés érdekelte. Elfogta a gyűjtőszenvedély. Vallotta, hirdette, hogy az ősi örökséget közkinccsé kell tenni. így aztán a tanórák után, délutánonként lányokat és asszonyokat oktatott, elsajátítva velük az elődök lassan már veszendőbe menő tudását. Persze a tanítás sem hagyta hidegen. Itt is az új utakat kutatta. Nem véletlenül lett tagja a Gyermektanulmányi Társaságnak. Feleséget földbirtokos családból választott. Iváncsa Günsburg Szeréna rögvest megsejtette benne az átlagon felüli személyiséget. Ez a família sem szűkölködött képzett elmékben. Bátyja Gábor Bertalan a Magyar Állami Kőszénbánya Rt vezérigazgatója lett, az ő fia volt a már említett Gábor Dénes, a holográfia Nobel-díjas feltalálója. Az értelmes szép-asszony nehezen viselte el a kisstílű környezetet, azt az atmoszférát, amely egyáltalán nem harmonizált tehetséges férje vágyaival, elképzeléseivel. Párja a munka lázában égett, őt azonban gyötörték az apróbb bosszúságok, s megnyugvást csak lányuk, Klára nevelésében talált. Érte mindketten rajongtak, s minden tőlük telhetőt megtettek az egyetlen gyermek felhőtlen esztendeinek biztosításáért. Ez a magyarázata annak, hogy oly sok idő múltán is frissen villan elő valamennyi emlék. Hol vannak már azok a házak, s azok az utcák? A memória azonban rögzítette képüket, s a hozzájuk kötődő hangulatokat is. 8
