Hevesi Napló, 2. évfolyam (1992)

1992 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Pécsi István: Beszédes betűk (dokumentumregény - részlet)

Az apa úgy döntött, hogy semmiben ne szenvedjen hiányt, hogy váljék sokoldalúvá, testileg, szellemileg edzetté. Ezért küldte úszni, teniszezni, táncolni.

Ötéves volt, amikor megbarátkozott a Lauberger-Gross márkájú fekete kereszthúros zongorával. Dörnyei bácsinál tanult, s olyan jól boldogult, hogy hamarosan kikiáltották csodagyereknek. Az öreg lelkesedett felfedezettjéért. Olyannyira, hogy egyre többször szerepeltette a matinékon.

Úgy kezdődött, hogy megbetegedett az énektanár, s ő helyettesítette. Ekkor ismerte meg a siker ízeit, s a közszerepléssel járó megpróbáltatásokat is. Tapsot aratott, mégis vonakodott az efféle bemutatkozástól. E kettősség végigkísérte pályájának valamennyi fordulóját.

Mestere győzködte a szülőket.- Nagyra hivatott. Nem rekedhet meg itt. Taníttassák tovább! Jelentkezzen a Zeneakadémiára!

Hallgattak rá, s tizenkétévesen egyike volt a 150 pályázónak. Közülük mindössze tízen kaphattak belépőt.- Chopin Minuten valzerjét és Chaminad: Dán le stil anciéme-jét, ezt a technikailag nehéz két darabot játszottam, s Laub István professzor, a kor egyik legképzettebb tanára növendékévé fogadott, azaz felvettek.

Aztán arcok rajzolódnak ki, kultúrhistóriai szempontból is érdekes személyiségekkel találkozhatunk azon a dél-dunántúli településen. Lakásunk mellett volt a Mattioni-óvoda. A tulajdonos anyja szívesen idézte fel, hogy ő volt Petőfi Sándor Négyökrös szekér című versének ihletője, akivel a poéta együtt választott csillagot.

A tornatanárt Babits Angélának hívták, aki a később híressé vált költő legfiatalabb húga volt.

Egyik táncosa a legkisebb Babits fiú lett, akit szellemes versben karikírozott ki. Ekkortájt ugyanis már naplót vezetett, s ebben fiú osztálytársainak humoros színezetű portréit rajzolta meg.

Ide kötődött az első szerelem is, az a plátói vonzalom, amit Simoncsics Elemér, az alispán tizenhat esztendős kamaszfia keltett benne.

Az a kislány folyvást elénk bukkan. Kedvesen, leleményesen, talpraesetten, minden értékre fogékonyan. Felvértezve a másság jegyeivel is.

Minden impressziót kritikusan mérlegelt, s reakciói egyre kevésbé hasonlítottak a többi- ekére. Mintha tudattalan is sejtette volna: különb dolgokra hívatott.

A fővárosban a Málnay féle magánintézetbe került, amely a mai Bajza utcában fogadta a fiatalokat.

A hozzá legközelebb állók még egy esztendőre vidéken maradtak, 1914-ben azonban ők is felköltöztek, mert apját a Néprajzi Múzeumba helyezték. Szívesen jött, mivel őt is fojtogatta a gyötrő középszerűség, s megértésre, kibontakozást segítő munkatársi háttérre vágyott. Úgy távozott, hogy volt mivel büszkélkedjen, hiszen egyik alapítója lett a Béry Balogh Ádám Múzeumnak.

A nagy óhajok persze itt sem teljesültek hiánytalanul, mégis térhez jutott, s olyan kapcsolatrendszert alakított ki, amelyet Klára kamatoztathatott, aki előtt megnyílt az egyéniségkeresés, a képességfelmérés számos útja. Feltalálta magát a zene birodalmában, mégsem jutott révbe. Egy alkalommal így lepte meg apját.- Nem csinálom tovább. Rájöttem: félreismertek. Nem vagyok olyan tehetséges, mint amilyennek kikiáltottak. Művész nem leszek. Tanárrá pedig nem kívánok válni!

9