Hevesi Szemle 18. (1990)
1990/ 1-2. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Pethő László: Háromszáz tanító
nek tekintettük. Közülük egy szerénynek mondható hányad a dolgozók tanítóképzőjében szerzett oklevelet, amely az esti, illetve levelező tanulás első formáját képezte. A mintában még nagyon szerény képviseletet kaptak az 1959-től felsőfokú intézeti formában tanulók, akik érettségi után kezdhették el tanulmányaikat. A néhány, mintába került alany még ezen típus kísérleti jellegű előképzésében szerzett oklevelet. A típusba sorolásnál csak a megkérdezettek alapvégzettségét vettük figyelembe, s így a következő helyzetképet kaptuk: Régi típusú végzettségűek 140 Középfokú végzettségűek 152 Felsőfokú végzettségűek 8 Az ismertetett tényekből következik, hogy az életkor és a végzettség nagymértékben korrelál egymással, így az idősebbek főleg régi típusú, a fiatalabbak zömmel középfokú végzettséggel rendelkeznek. A végzettséget, az életkort és a működési helyet összevetve Nők Falu Város-55 55-60 60-65 65Régi típusú Középfokú Felsőfokú Férfiak Régi típusú Középfokú Felsőfokú 52 72 6 42 22 30 48 2 16 3 86 6 13 29 37 1 5 7 24 3 22 3 29 1 31 2 Ha a felsőfokú végzettségűek csekély száma miatt nehezen minősíthető adatainktól eltekintünk, szembetűnik, hogy a férfiak adatai homogénebbek, kevésbé szórtak. A férfitanító falusi jelzője mellé felvehetjük azt is, hogy zömmel a régi típusú végzettséggel rendelkeznek,. Adataink arra utalnak, hogy a pályától való elfordulásnak képzésbeli okai is lehetnek. Ügy tűnik, a középfokú képzésben való részvétel már nem volt vonzó számukra. Ez azonban olyan feltevés, amelyet további vizsgálatokkal kellene alátámasztani. A nők adatai szófiábbak! Uralják a középfokú végzettségűek körét, s míg a férfiak közül inkább a legidősebbek rendelkeznek régi típusú végzettséggel, esetükben ez egyenletesebb eloszlású. Kiegyenlítettebb a végzettség szerinti eloszlás településtípusok szerint is. Az interjúk tanulsága szerint a megkérdezettek jelentős része nem maradt meg eredeti végzettségénél, hanem továbbtanult. Az erre vonatkozó adataink nem teljes körűek, de néhány fontosabb mozgásirány mégis felvázolható. Az interjúk átolvasása alapj án úgy tűnik, hogy a tanítóképzőt végzettek közel fele nem az alsó tagozati tanítás után ment nyugdíjba, hanem tanári munkakörből vagy napköziből. A régi típusú oklevéllel bíró alanyaink nagyobb arányban vállalták a specializálódást, mint az utánuk következők. A középfokú végzettségűek kevésbé vállalták az újabb tanulást, ehhez hozzájárult, hogy az ötvenes évek képzőiben kevesebb indítást kaptak a továbbtanulásra. Emellett később bizonyos telítődés mutatkozott, ami szintén lelohasz- totta az ambíciókat. A kiegészítő tanulás egyik mozgatórugója az általános iskola bevezetése volt. A kezdeti időszakban meglehetősen nagy bizonytalanság uralkodott a tekintetben, hogy kik, s milyen felkészítés nyomán tanítsák a felső tagozat szaktárgyait. Az egyik megoldás a szaktanítók képzése volt, melyet nyári tanfolyamok keretében oldottak meg. Maga az elnevezés is jelzi, hogy akkoriban — még a régi népiskola örökségeként — elsősorban tanítókkal akarták megoldani a feladatokat. Az általános iskolai tanárképző csak azután vált általánossá. Az át- vagy továbbképzésben a férfiak voltak aktívabbak. Részben ezt diktálta iskolán belüli előrejutásuk érdeke, mivel tanítóként elvétve juthattak igazgatói pozícióhoz. A nőket kevésbé ambicionálták ebben az irányban. Tanári végzettséget humán jellegű tárgyakból szereztek legtöbben, ami egyben utal a régi képző egyoldalú beállítottságára. Emellett viszonylag sokan specializálódtak a gyakorlati képzés és a technika tanítására. Feltétlenül megjegyzendő még, hogy a megkérdezettek igen nagy hányada vett részt valamilyen szintumozgalmi képzésben, amely az úttörőszervezet, a szakszervezet és az MSZMP keretében zaj lőtt. Számos alkalommal ez volt az egyetlen továbbképzési forma, amelyről beszámoltak a megkérdezettek. (Folytatjuk) 46
