Hevesi Szemle 18. (1990)

1990/ 1-2. szám - VERS - PRÓZA - Bíró László költeménye - Zahemszky László: Párttagkönyv és perverzió

gyűlésén, amely a „Teljes mértékben fedj ük fel a nép ellenségeinek aknamunkáját az irodalomban! ” jelszó jegyében zajlott le. A főreferátumot tartó A. Sz. Tatarisvili vért követelt. Beszédéből az derül ki, hogy Malakija Toroselidze, a grűz írószövetség volt vezetője (emlékszünk még, a „nagy” mű igazi szerzője!) kétkulacsos politikát folytató „átkozott ellenség”. Legfőbb vétkéül Tatarisvili azt rótta föl, hogy az 1934-es szovjet írókongresz- szuson Toroselidze arra kényszerítette a grűz delegáció egyik tagját, hogy teljes szolidaritásról biztosítsa az „ellenforradalmár” Buharint. Még az sem szolgált számára mentségül, hogy éppen ő, Toroselidze volt az, aki a kongresszus szónoki emelvényéről kemény szavakkal ostorozta Hja Csavcsavadzét, a grűz irodalom klasszikusát és a grűz nemzet legnagyobb felvilágosítóját, mivel—űgymond — nem jósolta meg műveiben a nemesség bukását. Toroselidzét menseviknek, trockistának és diverzánsnak bélyegezték, a grűz írószövetség bomlasztójának kiáltották ki. Több más írót is trockistának minősítettek, és kizártak az írószövetségből. Ezután a pogrom hulláma továbbgördült az örmény szekcióra, majd a dél-oszét tagozat képviselőire.

„Az írók, költők, kritikusok űjrakovácsolásának időszaka volt ez—írja Antonov-Ov- szejenko. — Az az irodalmár, aki az üllőre került, tudta, hogy most megnyesik, formára vágják, összelapítják — egyszóval: mesterfokon deformálják. De életben hagyják. És miután átformálták, odaengedik a teli vályűhoz.”

1937-ben a grűz kommunista párt X. kongresszusán tartott előadói beszédében Berij a kiemelt figyelmet szentelt a grűz irodalomnak. Örvendetes tényként üdvözölte, hogy felnőtt a proletárírók űj nemzedéke, amely olyan magas eszmei és művészi színvonalé alkotásokkal jelentkezik, mint Leonidze poémája a vezér gyermekkoráról... Mondott pár bókot a drámaíróknak, akik a többieknél hamarabb sajátították el a térden csűszás űj divatját. Ám ezután felsorolta azokat az írókat, akik a nép ellenségeivel tartanak kapcsolatot: Paolo Jasvili, Tician Tabidze, Konsztantyin Gamszahurdia, Vlagyimir Dzsikija.

— Itt az ideje, hogy észhez térjenek! — mondta dörgedelmes hangon, és megcsörgette a kezében tartott kulcsokat.

— Régen itt az ideje! — zűgta a terem.

— Helyes! Igaza van, Lavrentyij elvtárs! — harsogták mindenfelől.

Ezután az önostorozás szeánsza következett. Gamszahurdia, a század legjelesebb grűz regényírója nyilvános önkritikát gyakorolt. Elítélte „tévelygéseit” a XX század két grűz — világirodalmi mércével mérve is — költőóriása, Jasvili és Tabidze. Volt, akin ez sem segített. „Odafent” már eldöntötték, kit hogyan büntessenek meg „tévelygéseiért”.

Dzsikiját és Tabidzét hamarosan letartóztatták. Mikor a kihallgatás során ellenzéki magatartással vádolták, Dzsikija nem csodálkozott. De amikor a vizsgálóbíró azt is a számlájáraírta, hogy dehonesztáló kijelentéseket tett Berijáról és Sztálinról, Dzsikija nagyon meglepődött. Igaz, Ticiannal és Paolóval gyakran beszélgettek hármasban, de egyikük sem árulhatta el. Dzsikij át szembesítették Paolóval. Ezután Paolo Jasvili számára világossá vált, hogy őrá is rákerült a sor, de mielőtt kivégeznék, provokátor hírét akarják költeni.

Jasvili felesége a vasárnapokat szüleinél szokta tölteni a kislányával. Ezűttal is így történt. Szombaton a költő a helyi vadásztársaságból átvitte a puskáját az írószövetség székházába, majd levelet írt feleségének, Mihail bátyjának, a kislányának, Lavrentyij Berijá- nak. Vasárnap elkísérte családját a szülőkhöz, megígérte, hogy később értük megy, majd elment az írószövetségbe. Ott még részt vett az értekezleten, aztán az egyik első emeleti szobában öngyilkos lett. Késő este felesége és lánya izgatottan várta odahaza. De helyette éjfél körül az NKVD ügynökei jelentek meg — két grűz és egy orosz. Összeszedtek minden papírt, fényképet, könyvet. A legbuzgóbb az orosz volt, még a párnákat is felhasogatta... Hamarosan megjöttek Jasvili levelei. „Ha nem így tettem volna — írta kislányának —, te még boldogtalanabb lettél volna. Halálomnak az az oka, hogy azok az emberek, akik a nép igazi ellenségei, be akarják szennyezni a nevem...”

1937 végén, a tbiliszi pártaktíván tartott beszédében Berija megkísérelte, hogy meg- ideologizálja a grűz értelmiség ellen indított véres hajszát. A régi értelmiség elsősorban a felszámolt uralkodó osztályok képviselőiből került ki. Ezért ellensége a proletariátus27