Hevesi Szemle 18. (1990)
1990/ 1-2. szám - VERS - PRÓZA - Polner Zoltán verse
Ilyen a rabok élete! Őrmestered beszédre nógat, s közben beléd fojtja a szódat! (A dal közben fenyegetően tömbbe rendeződnek a rabok, jelképes „felvonulásuk”félelmet keltő) ŐRMESTER: (idegesen) Kuss! Kuss! GRÜNNE: Ezek bolondok?! ŐRMESTER: Nem, instálom, csak vándorszínészek! Vigyem őket zárkába? GRÜNNE: Épp ők kellenek nekem! Ki még itt vándorszínész? TÖBBEN: Én! Én! Én! Én! Meg én! LEÖVEY: Én! TELEKI: Én! ILON: Én! GRÜNNE: (Ilonhoz) Maga melyik társulatban játszott? ILON: Én a Csitári Wilhelmébe, akarom mondani, Vilmoséba! (Parasztosan.) TÖMLÖCIGAZGATÓ: A művésznő kicsit parasztos beszédű! (Mintha restellné) ILON: Sok szolgalányt játszottam, teccik tudni, oszt úgy maradtam! GRÜNNE: Hol van most az a...Csitári Vilmos? A direktorotok? (Tömlöcigazgatóhoz, bizalmasan) Veszedelmes felforgató... (Hangosan) Beszéljetek! ILON: Nagy annak az útja, kérem! Csak a jó isten a megmondhatója! OTTOKÁR: A költő visszatér! A költő visszatér! Míg földön ember él: a költő visszatér! Hol ember fél: Petőfi visszatér! (Dalol, de inkább markírozza.) ÓRMÉSTER: Mondtam, hogy pofa be! GRÜNNE: Hagyja csak, őrmester! (Más hang.) El tudnátok játszani nékem, miként esett meg a dolog, hogy direktorotok végül is kereket oldhatott! ILON: Hogy játszani — mi? E tömlőének világszínpadán? (Lelkes) Itt? (Körülmutat.) GRÜNNE: Itt és mindjárt! HANGOK: Bilincsben nem játszunk szerepet! Bilincsben nem játszunk szerepet! TELEKI: Micsoda perverz ötlet! GRÜNNE: Levesszük bilincseiteket! TÖBBEN: Börtönőröknek nem játszunk! Az idegen katonák hagyják el a nézőteret! TÖMLÖCIGAZGATÓ: Bezzeg a ti katonáitoknak játszottatok! TELEKI: Ki a színházat a belügyminisztérium kezéből! Átadni a kultuszminiszternek! ŐRMESTER: Pofa! OTTOKÁR: Bolondok! Örvendjetek, hogy játszhattok, addig se vagytok rabok! Addig vagytok ti szabadok, amíg játszhattok, élettel s halállal nem gondoltok, hanem csak tesztek-vesztek, esztek-isztok... (Folytatná) ŐRMESTER: Pofa! ( Folytatjuk) POLNER ZOLTÁN Fehér gyász Évszakok mélyére mennék, felhők, csillagok alá. Hadd terítsék szemeimre a fuldokló siratást. Kezed árnyékát a számra, ingerlő, vad melleid. Mosolyod, ha visszanézel, zuhanó, véres madár. Tövissel vert némaságom, faggyal szegett szavaim. Füstölgő holdfényben látom kiterített arcomat. Megriasztott folyó, fűzfák, menekülő szél, utak: fejszecsapás-fehér hajnal, koporsószeg-éjszakák.
