Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 1. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: A 200 éves Schiller-dráma Egerben

minden formáját és tartalmát végigélve, eljusson az elsőszülött Károly helyébe Megkaparinthassa a vagyont, a vele járó hatalmat. Ennek érdekében attól sem riad vissza, hogy apja halálát siettesse. Károly, az elsőszülött, minderről mit sem tud, csak írná haza a szülői visszafogadást kérő sorokat. Ez a lélektani és drámai háló, feldúsítva azzal, hogy az elsőszülött valóban haramiacsapatot szervez és vezet. Mert nem csak az ő számára elviselhetetlen mindaz, ami a XVIII. század közepe táján, a középkorból visszamaradt viszonyok között botorkáló apró fejedelemségekben. hercegségekben megtörténhetik. „Társadalmi helyzetében” kétségtelen Károly a haramia, a rabló, a betyárfiú; lélekben tiszta marad, nemcsak a családi fészek utáni honvágyában, de abban a szerelemben is, amit Amália iránt érez Rejtett indítékaiban, valós és kegyetlen törekvéseiben Ferenc a rabló, az a bizo nyos „gonosz ember", aki tudatosan vállal minden bűnt. Azt is tudja, hogy a szín leléshez kellő tudással, kitartással kell „a színt játszani". Ennek a „színnek a játszása" itt a fő téma. Nemcsak a dráma mozgatórugója, a meg-megakadó esemé nyék újrapörgetője, hanem annak az izgalomnak a megteremtője is, amit a nézőtéren érez és a színészektől elfogad a mai ember. Mert ha nincs Ferenc és az ő vagyon- és hataloméhsége, akkor Károly sorsa nem tragédia, nem vész kárba egy jól indult és tévútra sodródott erkölcsi érték; nem hal meg idő előtt az apa és nem születik meg Amáliában sem a vesztés. Más értelmet kap Herman, a fattyú élete és szándéka, nem kerül feloldhatatlan szorítóba Dániel, az inas; más szerepet kell vállalnia a plébánosnak és minden bizonnyal máshol, másért kötnek vérszövetsé get a további lázadók is, akiknek mindegyikében több erkölcsi kötés és emberség, hűség van az adott szóhoz, mint a romlás mesterében, Ferencben. A képlet nyilvánvaló: ha egy adott helyzetben, egy adott körben uralmi helyet foglalhat el a kétszínűség, az éhes önzéssel, a jograblással egybeötvözve, megszűnik minden em béri érték tisztelete, és csak az erőszak fogalmazza meg a tennivalót. Talán még a gondolatot is. Hiszen már Shakespeare óta tudjuk, mi lehetséges akkor, ha „az idő kizökken a helyéről”. Korszakok váltójában nem árt ezen elgondolkodnunk. Még akkor is, ha ez a darabválasztás négy kemény órára köti le a nézőt. Arra készteti, hogy viszonylagos színházi kultúrája következtében vegye le a könyvtári polcról „a nem meghúzott”, az eredeti, a Déry által fordított Haramiákat. Mert végül is a gondolati végszót Károly mondja ki, az erkölcsi tanulságot, mikor önmagát és sorsát, élete kemény tényeit mérlegre teszi: „Emlékszem, idejövet találkoztam egy szegény fickóval, aki napszámban keresi meg tizenegy eleven gyereke kenyerét — Ezer aranyat ajánlottak fel annak, aki a nagy rablót élve keriti kézre. Segítsünk a szegény fickón!”. Megy és feladja magát, általa. Ez a summázat a korát ismerő és lázadó Schiller igazi végszava a drámában.

Valló Péter vendégként rendezte a Haramiákat. Nem először dolgozik az egri színház társulatával, szemmel láthatóan számba is vette kimért lehetőségeit.

Az ötfelvonásosra szerkesztett dráma esemény- és szöveganyaga sugallhatta azt a rendezői díszletelképzelést, hogy a kis színpadot nem épített, esetleg forgatható díszletekkel telepítette, be, hanem térválasztási rendet alkotott, gyorsan mozgatható függönyökkel. Az erdő tágassága, a bújdosás, az éjszaka, a haramiák rejtőzése, titokzatossága, elszántsága, harcai éppúgy „lebonyolíthatók” voltak ebben a zseb- kendőnyi térségben, mint azok a jelenetek, amiket a grófi kastélyban, a fojtott légkörben tusakodók vívnak egymással. Nem a térelosztás és a térfelszabdalás. esetlegesen a sok, gyors váltás, inkább a dráma szerkezetének néhány megoldatlan részlete és a mindenütt, mindenkor felburjánzó drámai, illetve lázadó hevület adták a fő gondot Valló Péter számára. Schiller nem törődött sokat a mellékfigurák kidolgozásával. A rendező is hagyta ezeket az epizódfigurákat, amolyan félig kész állapotban. Nemegyszer félszegre sikerült mozdulatokkal jelezte, mit is gondol az apa alakjáról, mennyire tartja fontosnak, hogy Dániel érzelmileg dúsítsa azt, ami más anyagból való, mint az ő lelkiállapota. Mozgatja Amáliát is, akinek hálátlan szövegei olyan ütközéseket és lelki gyötrelmeket szólaltatnak, amikre nehezen válaszol azonosulással a mai átlagember. A rendező szerint is patetikusan kell mondaniuk a szöveget a haramiáknak, ha azt akarjuk, hogy ügyük erkölcsi tisztasága, félreérthetőn túli helyzetükből is kitessék. Mindezek a gondok, amiken az előadás óta többször is tűnődtünk — buktatói ennek a felújításnak, ha egyáltalán nem első előadása ennek a darabnak itt. Egerben?

Valló Péter a két főalakra összpontosított

A két jellem, a két sorsbéli állapot között óriási ellentét feszül. Ök úgy harcolnak itt egymás ellen, a beavatott néző előtt feltárva a két sors összefüggését, de gyilkos ellentétét is, hogy ők nem is találkoznak jóformán. Így tehát mindkét hős mondja a magáét nekünk, a másik ellen, önmagáért Nagy dikciók dübörögnek itt. A rendező nem is titkolja hogy a közönséget egyenes hatás alá vonja. A teret

81