Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 1. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: A 200 éves Schiller-dráma Egerben
S még egy: a literaluraban mindenféle áramlat polgárjogot nyerhet. A hagyó Hiányosan építkezőké is. ha azok hamisítatlan minőséggel büszkélkedhetnek Kollégánk e kisszámú körbe tartozik, ezért kissé megkésett elismeréshez, si keihez tiszta szívből gratulálunk. Az adósságtörlesztők ..bűntudatával' (pécsi) Mindig lesznek haramiák.' A 200 éves Schiller-dráma Egerben A Gárdonyi Géza Színház decemberben mutatta be Friedrich Schiller ötfelvo násos drámáját, a Haramiákat Déry Tibor fordítása, színes és eleven nyelve. Dr vecseri Gábor versátültetései is azt bizonyítják, hogy a kor, korunk, az utolsó em beröltő hazai magyar alkotói, műfordítói is értékes feladatnak tartották megközeh teni, közelebb hozni Schiller hőseit hozzánk, a mai nemzedékhez. Az megint más kérdés, hogyan is jutott, arra az elszánásra az egri színház, hogy Schiller nagy ha tású művei közül éppen a Haramiákat állítsa két lábra és szószékre manapság, 19811 ban, amikor annyira fűtött hangulat uralkodik ebben az országban. S amikor in kább vigasztalás, gyógyír után sápítoznánk, semmint elvadult és fékevesztett hő sok mártíriumát, monológjait hallgatnánk, értenénk vagy szenvednénk végig: miért is kell gyötrődnie egy hősnek vagy kiröpülnie arról a pályáról, ahová egyébként születése következtében, mintegy örökségként, mást kapott? A kérdés egyáltalán nem költői. Azt sem talányos megállapításnak szánjuk, hogy ezt a drámát — minden vitatható dramaturgiai állapota ellenére — két lábra és szószékre állította a rendező, a Jászai-díjas Valló Péter. Kezdjük az elején! A darab 1781-es keltezési dátumot visel a homlokán. A csak húszesztendős Schiller két éve gyötrődik egy novella hatása alatt, no meg Shakespeare észjárását követve, hogy megírná azokat a dramatikus hősöket, akik nek a lelkét „még a legtitkosabb rezdülésein is rajtakapja”. Ennek a Schiller-mű- nek is ez a lényege, ez a gyónás, amelyben a hős — nem korlátozva magát semmiben sem — kivallja magának és a világnak, mik is állnak-feszülnek cselekvései mögött. Mik is mozgatják azt a világot, amelyben így vagy úgy, előjel immáron nem sokat számít, de mindenáron meg kell mutatnia magát. Úgy is, mint veszekedett hőst, úgy is, mint aki a cél visszáját éppúgy elképzeli és végrehajtja, mint a színét. Kezdjük a címmel, vagy inkább a címben szereplő fogalomnál. A haramiák — die Räuber — az értelmező szótár szerint első jelentésében rabló, betyár, rósz szálló értelemben pedig gonosz ember. Ezt a második értelmet azért nyomatékol- nánk, mert amíg a rabló és betyár szavaknál tapadhat némi rokonszenv a fogalom tartalmához és viselőjéhez, addig a haramia, mint gonosz ember, nem a körülmények hatására képződik csupán: a gonosz emberré levés igencsak kemény saját elhatározást is tételez. Magyarul: Shakespeare Richárdja elhatározza, hogy gonosz és gazember lesz. Nos, Schiller Haramiákjánál mindkét fogalmi megoldás alkalmazható. Magunkban, magunkért, akik ebben a korban most talán nem is vé letlenül kapjuk a színháztól ezt a 200 éves drámát. Mert abban nem látjuk a felújítás indokát, hogy nincs kellő drámai anyag nagyot játszani egy kis színpadon, alig ötszáz embernek; még az sem indok, hogy manapság a színpadi művek krónikus hiánya folytán kell Schillerhez nyúlnunk. Mert, ha már Schiller, akkor Teli Vilmost vagy Don Carlost kellene érték szerint játszani, az Ármány és szerelemről ne is beszéljünk! Valamiképpen azt hisszük, hogy ennek a darabnak az aktualitása abban rejtő zik, amit a két szembenálló főhős, Károly és Ferenc harsognak a fülünkbe — ma gukról. A két testvér, mindkettő grófi sarj, egymástól elszakadva, egymást messze elkerülve, engedelmeskedik annak a törvénynek, amit saját maguk választottak. Károly otthagyta az apai házat, fellázadt a csak távolról emlegetett zsarnoki szülő ellen — talán zsugorisága miatt —; Ferenc otthon marad, a szabaddá lett terepen, hogy megfelelő ármánykodás, csalás és a hízelgés, a félig rejtett, aljas szándék 80
