Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 6. szám - SZÍNHÁZ - Hekli József: Színházi levél Berlinből
mas Lutherje, aki a nagy hatású egyházi szzemélyiség választékos bölcsességét és úri mivoltát eredetien ötvözte a modern alkalmazkodással és a fölényes megértéssel. A szinte eszköztelen játéka, csupán finoman jelző gesztusai iskolateremtő értékkel bírnak. A Deutsches Theater egyik legkiemelkedőbb előadása A színházcsináló. Thomas Bernhard műve egy parabola, de úgy is mondhatnánk, hogy a színházi élet és az élet színházának parabolája. A darab áttételesen azt sugallja, hogy a művészetnek gyakran kapitulálni kell a valóság előtt. A salzburgi ünnepi játékokon is sikeresen bemutatkozott szerző sok iróniával és fekete humorral telített drámája a „szín- házcsinálás” gigászi munkáját eleveníti meg, amely valóban verejtékes, gyötrelmes vállalkozás. A csípős szójátékokkal és szellemes fordulatokkal tarkított darab végső kicsengése az, hogy bár ez a munka „döglesztő”, de feladni sohasem szabad. Amint bevezetőnkben is jeleztük, Berlin színházi élete rendkívül sokoldalú és szerteágazó, ezért a továbbiakban — a rövid elemzést is mellőzve — csak egy-két mai német szerző hatásos drámáját említjük meg. Többek között a fiatal Rudi Strahl Ádám és Éváját, amely a válások útvesztőit ecseteli és a nagy vihart kavart Susmusát, amelyben az igen népszerű író vitriolba mártott tollal állítja pellengérre az „intershop” üzletek visszásságait. Az éppen hatvanéves Heiner Müller legújabb drámájának, az Oyarteltnek a premierje éppen a napokban volt a Theater im Palástban. A mai német dráma egyik legismertebb és legelismertebb reprezentánsa, a testi-lelki eleganciájú Peter Hacks a legutóbbi időkben főleg parabolikus történelmi színművekkel jelentkezik, mint — mondjuk — Seneca halála. Az ok az, hogy egy korábbi darabja, A hatalom és gondjai elmérgesítették a légkört az író körül, s a rendkívül finom habitusú, érzékeny szerző más utakat választott magának. Nem maradhat ki a sorból Berlin legnagyobb színházi attrakciója, a világhírű Frieidrichstadtpalast bombasztikus show-ja amely az Álomrevü címet kapta. A kétrészes műsor első felében az antik történelem pikánsabb epizódjai tárulnak fel a színpadon, fantasztikus kosztümökben, sok zenével és tánccal, a második „felvonás” a modern világé, a „music electric” korszaké, ahol a vadabb ritmus és a hangerő dominál. A nagyszerű énekesek és akrobaták melett az alaphangulatot a húsztagú, feltűnően szép lányokból alkotott tánckar adja meg. Változatos, ritmikus táncaik sodrában szinte az égig dobálják nyúlánk lábaikat, miközben elővillannak a dúsan pompázó keblek és egyéb női finomságok, de minden a jó ízlés határán belül marad. A nagyszerű technikai megoldások is megemelik a revü színvonalát: a forgószínpadból úszómedence emelkedki ki, holdkomp száll le a színre, motoros ka- valkád robban be. A Friedrichstadtpalast zenekara remek, a hangulat mindig forró. Nem csoda, hogy hónapokkal előre elfogynak a jegyek. Alkalmam nyílott betekintést nyerni Nyugat-Berlin színházi világába is. Az egyik legnagyobb színházi attrakció a nálunk is jól ismert Koldusopera, amely a Theater des Westens előadásában valóban lenyűgöző élmény. Ugyancsak itt mutatnak be egy varázslatos Kurt WeillRevue-t is. A Schiller Theater műsorajánlata szintén igen széles skálán mozog. Rolf Hochhuth Szeplőtlen fogantatása, Csehov Sirálya, a népszerű Oscar Panizza Szerelmi tanácsa, s más darabok többféle művészi-rendezői stílus és irányzat megjelenítésére nyújtanak nagyszerű lehetőségeket a színháznak. Kirobbanó siker a Theater am Kurfürstendammban Ayckbaum vígjátéka, a Mai naptól kezdve, amely egyaránt kiváló szórakozás és komoly élmény. Nyugat-Berlinben is sok színház van, zenés és prózai egyaránt, s művészi színvonaluk jóval az átlag felett van. A legkülönfélébb színházi törekvések és tendenciák fellelhetők bennük, egészen a végletekig, de az igazán rangos előadásokat az igényes mértéktartás, a diszkrét modernség, a művészi árnyaltság jellemzi. A színházi életet színezi természetesen, a sok vendégjáték és a meghívott, világszínvonalú rendezők produkciói. A látványos revük és a pazar show-k sem hiányoznak a gazdag palettáról. A két Berlin színházai méltó vetélytársai egymásnak, s a nemes vetélkedés, bizonyára a jövőben is sok különleges művészi érték forrásává válik. Befejezésként annak a gondolatnak szeretnék hangot adni, hogy az egyes előadások sikere vagy sikertelensége — amint bárhol a világon — nem az újságok hasábjain dől el igazából, hanem a színházban illetve az előadás után, egyrészt, amikor a közönség a büfében — hűsítőt vagy pezsgőt kortyolgatva — már formál- gatja véleményét, majd hazafelé menet, amikor még ösztönös biztonsággal kimondja a végső ítéletet. Hekli József 85