Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 6. szám - VÉSŐ - PALETTA - Farkas András: Szerény jubileum
Véső-paletta AZ MMK ÉS A HEVESI SZEMLE GALÉRIÁJÁBAN Szerény jubileum Az öt évvel ezelőtt újjászülető Hevesi Szemle és átalakított szerkesztőbizottsága Pécsi István javaslatára elhatározta, hogy a folyóirat mellett működtet majd egy képzőművészeti fórumot, egy galériát, ahol festők, grafikusok, szobrászok, fotósok, textilesek, az üvegkészítés művészei, az agyagból mintázok, tehát egy széles skála alkotói kaphatnak szereplési lehetőséget. Ezáltal kiegészül a folyóirat, hatékonyabbá válik az a műhely, amelynek újraformálásán az igényeknek megfelelően gondolkodtunk. Tettük ezt akkor és úgy. mert még nem volt önálló színház Egerben, és minden áron azt szerettük volna, ha az írott szó erejét, az egri társadalom biztató hatását a Heves megyében élő és alkotó művészek közreműködése felhatványozta, színezte volna; nem kerülve ki azt a nem mellékes körülményt sem, hogy számítottunk a különböző műfajok együttes megjelenésében azokra a jelenségekre, eredményekre is, amik egy ilyen bonyolult folyamatban óhatatlanul fellépnek. Egyértelművé kellett mindenekelőtt tennünk, milyen stílusirányzatokat fogadunk be, honnan indulhat el, meddig terjedhet el a művészetről vallott felfogásunk, hogy munkánk ne váljék széteső, parttalan, elemezhetetlen vállalkozássá. Azt tudtuk, hagyomány- és értéktiszteletünk, eddigi neveltetésünk, a tradíciókból és korábbi életutunkból is származó adottságok, tapasztalataink arról győztek meg minket, hogy csak a szépség, a tartalom és a forma összhangját, az európai hagyományok szerint is igazodó magyar képzőművészet történetileg szerves egységét kell tisztelnünk akkor, amikor itt, ebben a bükkalji emberi fészekben szószólói, propagátorai akarunk lenni az ügynek. Így hát, nem mellőzve az utolsó egri évtizedekben itt élő és alkotó művészeket ,arra gondoltunk, hogy az ő egészséges szellemi alapállásukat is figyelembe véve, az imresszionizmus. a nagybányai szellemiség, az alföldi iskolák realista alapállása, a két világháború között érlelődő nagy alkotók öröksége lesznek azok a támpontok, amelyek eligazítják magatartásunkat. A feltérképezésben, a jövő útjainak keresésében hathatós segítségünkre voltak az egri mesterek közül Kastaly István, id. Kátai Mihály Kishonthy Jenő, Nagy Ernő, egy kissé távolabbról Blaskó János. És hogy a szakmai ítélet biztonságát is magunkban tudjuk és érezhessük, eleven kapcsolat alakult ki a megindítandó galéria és a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatója, a kitűnő művészettörténész, író-esztéta dr. Pogány ö. Gábor között. Jómagam nem kicsiny kétségek között fogtam hozzá a munkához, hiszen se pénz, se posztó — mint ahogyan mondani szokták —, hogyan is induljon meg ott a mozgás, ahol se tér, se mozgatóerők nincsenek, vannak munkák, amiket manuálisan tehát kézzel kell elvégezni, utaztatni kell alkotásokat, és embereket, meg kell nyitni a tárlatokat, az értékeket őriztetni kell, gondoskodni a nyilvánosság sokféleségéről. Ráadásul meg kellett küzdenünk azzal a bizalmatlansággal is, amely a „felsőbb szervek oldaláról” fogadta céljainkat. Kik ezek az emberek? Az igaz, hogy a főszerkesztő jogosítványa a lapra, a folyóiratra megvan, az is igaz, hogy évek, évtizedek óta írja szubjektív hangú, az empátiára alapozó, az újgaléria vadonat-idős vezetője a képzőművészeti kritikákat, ismertetéseket, beszámolókat, de mi lesz ha az éppen kötelező vonallal össze nem egyeztethető produktumokat húz elő valahonnan, és esetleg lejáratja azt a szemléletet, amely éppen ma és éppen itt honos. Azoknál és olyanoknál, akik a központi irányítás mindenhatóságában bízva és arra alapozva működnek itt, arra szentelt szakemberekkel olyan fórumokat, olyan országos vagy hirtelen előhozakodott szereplőkkel, akiket az állami tekintély, a hivatal, a stallum minősített, netán mércéül talált fel mindig is az eltelt pár évtized alatt? Mi mondtuk, mert nemegyszer megkérdezték: az emberről az emberért szóló művészetet pártolnánk, azt, ahol a forma és a tartalom egysége, tisztasága, igazsága nyilvánvaló. Vallottuk, hogy nem keresünk, mert nem is kell kutatnunk idegen 86
