Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 6. szám - TUDOMÁNY - Kiszely István: Barguzinban temették el Petőfit
Sárkány Sámuel evangélikus püspök, iskolatársa volt Petőfinek Sárszentlőrincen, Aszódon, sőt ugyanannál a családnál, vele együtt kosztosdiák volt. ö írja róla (a Pesti Hírlap 1911, február 10-i számában): „Gyermekkorában is vékony, hosszúnyakú, előrehajlott termetű, sörtés fekete hajjal, észrevehető orrhanggal... kiálló bal szemfoga olyan furcsává és szokatlanná tette arczát.”. Egressy Ákos, mivel színész volt, jó arcmegfigyeléssel rendelkezett. Egressyék házában gyakran fordult meg Petőfi. így írt róla: „Petőfi hangját a sok éjjelezés s különösen a szakadatlan dohányzás tompává, ércztelenné tette. De azért beszéde kellemesen hangzó, tisztán artikulált, minden tájszólástól ment és belsőséges volt. Az «-S« betűt kissé öblösen ejtette... Erős állcsontjai (Egressy itt a járomcsontokat érti!) sovány arcának rendkívül határozott jelleget, erős kifejezést adtak, s előrehaladottabb korúnak tüntették föl, mint amennyit ifjú éveihez mért, vékony bajusza mutatott. Magas értelmiséget sugárzó, domború homlokát sűrű, fekete haj körítetté, melyet fölfelé fésült, választék nélkül... nem szerette a kiálló szemfogait láttatni, ha nővérem (Etelka) is jelen volt.”. ' Teleki Sándor gróf szerint, aki a költőt ismerte, a költő középtermetnél valamivel magasabb, a testtagjai arányosak, a haja sűrű, felálló, kurta, fekete, a szemöldöke barna, a szeme fényesen ragyogó, mintegy ablaka költői lelkének, a szája kicsi és szintén szép, a fogai rendesek, fehérek, arcbőre sárgásbarna, az ajka a szokottnál valamivel vastagabb, a bajusza vékony és gyér, világosabb a hajánál, a nyaka hosszú volt. Sokat foglalkozott Petőfi Sándor fogazatával e század elején Salamon Henrik fogorvos, egyetemi tanár. Igaz, hogy ő elsősorban az általunk már idézett, és más kortársak leírásaiból és festményei alapján rekonstruálta a költő fogazatát, mondanivalóját mégis érdemes megszívlelni, hiszen sokat foglalkozott e témával. 1923- ban, a Fogorvosi Szemle márciusi számában, a következőket írja: „A koponya általában fölfelé szélesedő — az élő fejen ezt a jelleget a fölfelé szoktatott hajzat fokozza. Homloka keskeny, magas, domború, előrehajló; szemgödrei nem .nagyok, szeme mélyen ülő, az orrtő behorpadt, az arccsontok kiállók, az arc hosszúkás, keskeny, az álla hegyes és kissé keskenyedő, fogai nagyok, hófehérek, hiánytalan megvannak, a bal szemfoga erősen kiáll a sorból... Némi következtetést vonhatunk Petőfi szájpadlásának alakjára is. Minthogy beszéde gyermekkorában határozottan orrhangú volt ,sőt az „s” betűt még nagykorában is kissé öblösen ejtette, ebből következtethető, hogy egészen korai gyermekségében duzzadt garatmandulái (adenoid vegetatio) voltak, ami mellett, a megnehezült orrlégzés folytán, a gyermek szájlégzésre is szorul, és ez az állcsontot megkeskenyíti, a szájpadlást megmagasítja, az orrfeneket megszűkíti. Petőfinél a garatmandulák csakhamar visszafejlődhettek, a fogazatra tovább nem voltak káros hatással, a szájlégzésre annyira jellemző állcsont- és fogazat-rendellenesség nem alakult ki tovább nála, amiről arcképei tanúskodnak” (itt meg kell jegyezni, hogy a Salamon Henrik által vélt jelenségeknek az oka az orrnyílás bal oldalában lévő polip is lehetett). „Petőfinek rendellenes fogazata volt, mert kicsiny állcsontjai voltak, szájpadlása kissé keskeny és kissé magas volt, bal felső szemfoga erősen kiállt a sorból, a jobb felső szemfoga szintén, de jóval kevésbé, továbbá összes alsó elülső fogai erősen összetorlódtak, a két alsó szemfog gyökérnél ugyan a sorban állt, de erőteljesen, körülbelül 90°-nyi, hossztengely körüli elfordulással, mellső élével a sorból kifordult és ezért alsó ajka kifelé szorult.’’ „... Petőfi sovány arcvonásaiból — tehát kicsiny állcsontjaiból és sajátosan előreálló alsó ajkából, valamint nagy fogaiból, amely anatomikus adottságok kétségkívül fogsor-rendellenességre vezetnek — csak azt a következtetést vonhatjuk le, hogy elsődleges (primaer) törzsi fejlődési alapon kialakult fogsor-anomáliája volt... Általános, az egész fogazatra kiterjedő elsődleges (primaer, phylogenetikus) és a bal felső felében másodlagos (secundaer, ontogenetikus) anomália.” Az a bal felső szemfog tehát, amelyet Petőfi Sándornál „farkasfog” néven emlegetnek, nem volt farkasfog. E kifejezés alatt ugyanis azt a viszonylag gyakori jelenséget nevezik, amikor több, maradandó szemfogcsíra jön létre és a kinőtt maradandó szemfog mellett — általában fölötte — szimmetrikusan még egy szemfog nő. Ennek a fogmederből való áttörése lehet buccalis. befelé irányuló és lehet fölfelé, a szemnyílás felé irányuló: ilyen esetekben ezt ma már a legtöbb esetben eltávolítják. Előfordulhat az is, hogy a hármas (szemfog) előtt egy másik csírából kinövő, másik szemfog is megmarad és ez kissé kifelé áll (ma ezt is el szokták távolítani). A felső szemfogak genetikailag gyakran — a legtöbb esetben — szimmetrikusan jelennek meg és mindkét oldalon kiállnak az arc síkjából. E rendellenesség 70
