Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Sipos Anna: Magamról
— Siessenek, már borul! — sürgette őket a mezei férfiú, s közben egyre aggodalmasabban kémlelte a szomorkás eget. És az öreg csősz félelme nem is volt alaptalan. Hamarosan lassú, de kiadós csöppekben megeredt az eső. — Mán az ásásnak lűttek!... Esőben bajos az ilyesmi — háborgott a kerékpáros ember, s aztán vádló tekintettetl nézett a megviselt idegzetű osztályfőnökre. — Még maga sír? — förmedt rá végtelen elkeseredéssel Pontos tanár úr... — Utánam, fiúk! — kiáltotta el magát hirtelen elhatározással, hogy faképnél hagyva a csőszt, 25 pompás pesti fickóját az őszi eső bánatos muzsikálása közepette visszavezesse a harangvirág-pusztai állomásra ... 1956-ban születtem, Poroszlón. Egerben voltam középiskolás, jelenleg Miskolcon élek és dolgozom. Tagja vagyok a Kelet Irodalmi Alkotócsoportnak; most jelentkezem először a nyilvánosság előtt verseimmel. Számomra írni annyi, mint gyereknek tenni; lehetőség arra, hogy érethessem a múlt szívevrését, s kezdeni tudjam általa a jelent. Szenvedések és örömlobbanások lecsapódásai verseim — s a gyűlölet nélküli álmodozások adnak neki fényt. Hiszem, hogy minden őszinte alkotástól egy árnyalattal világosabb és elviselhetőbb lesz a lét. Magamról SIPOS ANNA Lehetetlen játék mosoly ezüstlő hídja a partról töppenő zsinór loccsan a víz: tündöklő repedések villámlanak végig a tükrén szitakötőrajként vibrál gyermekeim kacagása ó nyár napfény és anyaság aranykor méze a világ! Emelt fővel jön — közelít — a ködös hajnal hasad — Vonalai kirajzolódnak egy lámpa alatt Sistereg habzik a lég Fényei hulló hópihék Rászállnak — s körötte rácsokká áll össze a sötét Magasba törő ágak — alattuk korhadt törzsek: kettétört minden találkozás Ágak és törzsek 50 Jön — egyre lépdel felém Lehetetlen játéka a fénynek Derengő hópihék és feketeség — elém áll sötét kabátban. Lenge a nyár s mint hullám — illanó gyöngyszemekkel szikrázik a folyó Aranykor méze