Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Páskándi Géza: A vigéc
Dulakodnak. Kádast a földre dobja, akrobatikus mozdulattal.) Álljon fel a földről, Kádas! Látja, nem jó velem ujjat húzni. Elővegyem a nadrágszíjat? (Komolyan.) Erőm is van, meg technikám is. Nem ismeri a reklámomat? Tudja itt már fű, fa, virág: Ki az a Pénzes Kiprián! S holnap tudja minden dőre: ű a jövő kaszkadőre! (Kinyitja az ajtót.) Nagyasszony... hogy érzi magát? Nyitva hagyom ezt az ajtót. (Nyitva hagyja.) MARGIT (nyögve): Négy ... méter... kerítés ... kémény... kocsi... PÉNZES: Itt a kocsi prospektusa! MARGIT: Négy ... méter ... kémény ... kerítés ... kocsi... KÁDAS: Ennyit... ennyit tud ... ennyit... semmi többet... Mindent... mindent elfelejtett... PÉNZES: De látja, a leglényegesebbeket tudja. Amiért él — a nagy cél érdekében. Azt őrzi meg legtovább. Nem a fölösleges szavakat. Asszonyom! Még mondok valamit. A lányuk nemsokára érettségizik. Én azt is elintézem, hogy bejusson az egyetemre. Hogy karriert csináljon. Akár országra szólót is. Csak beszéljen a férjével. Ö még mindig veszedelmesen sok szót tud apja és anyja neyelvéből. MARGIT: Négy méter kerítés ... kémény ... KÁDAS: Margit... valóban ... nem tudsz... többet, nem tudsz? PÉNZES: így la! Beszéljék csak meg a dolgot. Kevés szóból ért a rendes em- ben. Akik ismerik egymást, némán is remekül tudnak társalogni... Most bemegyek a trafikba cigarettáért, de nem sokára jövök! Viszlát! Mondja meg Margitnak: meglesz a bunda is! Verje a fejébe! Lesz végre farkasbundája is! El is tűnhet benne — akkora! (Kimegy. Kis csend, hallgatóznak.) KÁDAS: Margit — valóban ... MARGIT: Pszt... (Nagyon élénken ül fel.) Bundát mondott? Bundát? KÁDAS: Hát nem vagy beteg? MARGIT: Kell a francnak a bunda! A bundája! Hát persze, hogy el lehet tűnni benne! KÁDAS: Kérlek, egy szót se! Egy szót se! MARGIT: Legalább dúdoljunk, Józsi! Abban nincsenek szavak... Dúdoljunk! KÁDAS: Mit? (Margit elkezdi dúdolni a Kossuth-nótát. Egyre lelkesebben. Befejezik.) MARGIT: Most te következel, emlékszel, mint régen ... (Boldog.) (Kádas elkezdi a „Jaj, de bajos a szerelmet titkolni...” kezdetű népdalt. Átszellemülten.) (Kicsapódik az ajtó. Pénzes.) PÉNZES (félelmetesen): Dúdolgatunk? Dúdolgatunk? Fejezzék be! (Azok ijedten fejezik be.) KÁDAS: Esküszöm, egy szót se szóltunk ... PÉNZES: Igen? Hát amikor ezt dúdolják (a Kossuth-nótát idézi fütyörészve), nem arra gondolnak, hogy: Kossuth Lajos azt üzente? Mit üzent? Csak ne üzenjen semmit! Értem? Meg ne halljam még egyszer, mert hét baj lesz! KÁDAS: Hát a dallamokat is? PÉNZES: Azt is, Kádas, az összes melódiát, a hangokat — mind! Semmi dó7
