Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 5. szám - SZÍNHÁZ - György Ágnes: Miért érdekes?
mus megbukott és jött a harmadik változás, mely azután a külföldi tőke beáramlását és a viszonylagos konszolidációt hozta magával. Gyakorlatilag valamiféle hallgatólagos közmegegyezést a népek és a nemzetiségek között, mindaddig, míg a hibák ismét több részre osztották az embereket és már senki se tudta, miben higgyen, kiben bízzon. A népvezér halála még jobban ösz- szekeverte a „frontokat”, és egyre jobban és élesebben előtűntek a hibák és hiányosságok. A többszöri változásokat és válságokat mutatja be ez a mű, 23 képben, nyolc felnőtt- és két gyermekszereplő segítségével. Itt minden szerep fontos, minden alakítás a helyén van; talán túlzottan is rutinos mindaz, amit látunk. A cselekmény két szálon fut. Egyszer 1945-től 1956-ig láthatjuk az eseményeket, nem időrendi sorrendben, hanem a visszaemlékezés szintjén; szimultán. A másik sík a jelen (1986), melyben két ember állandóan szemrehány egymásnak. Vitatkoznak jelenen és múlton, kiderülnek bizonyos családi kapcsolatok, zajlik az „elfoglalt ember” élete, a Fiatal funkci vitázik itt az Idős, kiégett pártemberrel, mígcsak ki nem derül, hogy a látott múltbéli képek is róluk szólnak. Mikor a Fiatal még csak gyerek volt, méghozzá annak a gyereke, akinek asszonyát a mostani Idős elvette, mert a fiúcska apját, a volt partizánt, börtönbe zárták. De a mostani Idős azt hazudta annak a feleségnek, hogy a férje a börtönben meghalt. Ez a hazuság okozza aztán az asszony tragédiáját, aki végül is egy tiltott abortuszba hal bele, mikor megtudja, hogy a férje mégis él. A hazatérő férj a felfordult helyzetbe nehezen illeszkedik be, és bár rajong gyermekéért, nem tud felesége nélkül élni, sőt az újabb politikai változások is feldúlják, mivel már elege volt abból, hogy a gyereknek megmagyarázza, kinek a fényképét kell levenni, vagy visszaakasztani a falra, öngyilkos lesz. Így a gyerek árván marad. És a feleség és anya csábítója ellopja a fiúcskát. Idegen név alatt neveli, aki aztán elveszi az Idős ember második házasságából született leányát. De a felnőtt fiú kiássa a hamisítvány eredetijét: rájön arra, hogy ő az Idős ember legjobb barátjának, az öngyilkos apának a fia, és nevelőapja az, aki annak idején anyját is elvette az apjától. A hazugságokra ugyan fény derül, de a körülmények és az érzelmek többoldalúak. Az Idős szerint ő megmentette az anyát és gyermekét, barátja nem miatta került börtönbe, és ő csak biztosítani akarta a család jólétét, mert elhitte, hogy a barátja már nem kerül többé haza. A jóakaraton túl a hazugság marad és a gyökerek és indítékok kiásása nem könnyű dolog. Visszamenőleg tisztázni a dolgokat: nem vezet megnyugváshoz és nem is tisztázza, igazán az eseményeket, hiszen azok mindenkiben szubjektív élménnyé változtak és másképpen tükrözik a múltat. A múlt, a jelen, a jövő és a boldogság is relatív. Senkinek nincs és mindenkinek lehet igaza, hiszen az Idős ember is fejére olvassa a Fiatalnak jelenlegi hibáit. Ez az önmarcangoló stílus jellemző az egész helyzetre, mely most Jugoszláviában kialakul. Ember legyen a talpán, aki kiismeri magát benne. Mindenesetre a sztálinizmus megtagadásában és emberségben előbbre tartanak, mint mi. A Belgrádi Zvezdara Színház együttese, Radovanovic műve, és a partizán apát alakító férfi főszereplő nyerték a nagydíjakat. A helyiek, azaz a Szerb Nemzeti Színház együttese mutatta be a Három kalapács (Nem is beszélve a sarlóról) című darabot, melyet női író, Deana Leskovar írt, aki Belgrádban született, és most 39 éves. ö is dramaturgiát végzett az egyetemen és a Belgrádi Televízió munkatársa. Kilenc tévéjátékot és 78
