Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Harald Gerlach költeménye
— De azt mondja, nem kell a föld a parasztnak, — Én nem mondtam! Úgy gondolom, hogy a paraszt ne legyen se cseléd, se bérmunkás, hanem a maga gazdája bármilyen formában. Zúgnak a darazsak a fejünk fölött, az előbbi füst most érte el őket, bosz- szújuk elől menekülnünk kell, indulunk a szüretelők után. Fenn a magasban, valahol a felhők között vadlibák húznak délnek, a vezérgúnár kiáltása csak éppen megsimogatja a csendet. — Puttonyos! Hallatszik a kacagás, az egyik sorban nótaszó csap felénk, traktor dübörög, erőlködik a sárban súlyos terhével. A délutánon bizony már meglátszik a sok tyúklépés, amennyivel már rö- videbbek a napok. Lármásan, elvonulnak a szüretelők is, mi pedig a kunyhó előtt újra fellobbantjuk a hamvadó parazsat. Egy pohárka tavalyi óborral búcsúztatjuk el októbert, a vén legényt, aki elsírta már minden könnyét, elpanaszolta minden bánatát, és elmesélte minden örömét is ... Sültalma hullt le a szenes ágról. Semmi remény a bűnbeesésre. Leégett a tudás fája. Darabokra tört a korsó, mire a vízig elért. HARALD GERLACH Hír az Édenből Dolgoznak a kecskeméti tévések 38 (Cseh Károly fordítása)
