Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Páskándi Géza: A vigéc
SZUNNYAYNÉ: Te strici! Aljas strici! (Hergelve.) Utolsó piszok strici! PÉNZES: Ne, most, kérlek, ne izgass fel! SZUNNYAYNÉ (sértődött): A végén kiderül, nem is az én ágyamba akartál bújni, hanem a férjem szellemi ágyába... a végén megérem... az ő szövetségéhez akartál általam jutni... Hát rendben, de akkor követelem a fekbért! A zsöllyémet! (ölébe ül.) PÉNZES: Ha kiélvezted magad — szóljál. (Hideg.) (Bejön vállán törülközővel Szunnyay, mint aki a fürdőbe indul. Az asz- szony gyorsan felszökken. A férje nem vette észre a jelenetet.) SZUNNYAY: Te még itt vagy? SZUNNYAYNÉ (végigsimítja arcát): Alkotni akarsz? Már itt se vagyok! (Kicsit nehezen váltott hangot.) SZUNNYAY (berohan): Nem akarok alkotni! Nem akarok alkotni! Mosdani akarok, pisilni akarok! Ott ni! (A fürdőre.) Nem akarok alkotni! Legföljebb a szegény konyhai Faustinákat írom meg, akik eladták a lelkűket.. - (A konyha felé.) PÉNZES (hangosan): Menjen asszonyom, nem látja, milyen állapotban van!? SZUNNYAYNÉ: Azért a hózentrágert a biztonság kedvéért mégis vegye el tőle! (Halkan.) Várlak! (Gyors csók, el.) PÉNZES (a fürdő felé): Na látja, még a hózentrágerét is elkobozhatnám, ha olyan volnék. A család már beleegyezett... (Szunnyay kilép.) SZUNNYAY (fáradtan): Mit kíván tőlem? PÉNZES: Mondtam. Én sok mindenből kiábrándultam már... Nagyon nagy emberekből is ... Voltam fent is, lent is ... most újra fent vagyok ... régiként — friss csapatban... Hát azért mondom: írjon regényeket, és ha kell: remekműveket. S ezen kívül... lépjen be sorainkba! SZUNNYAY: Szabad akarok lenni! PÉNZES: Ha a nyakán a kés? („Hangulatvilágítást” csinál, de előbb a redőpyt legördíti.) SZUNNYAY (hökkent): Miféle kés? PÉNZES: Hát a fenyegetés... a kompromittáló levelek. Lépjen be sorainkba, és visszakapja őket. Nézze, olvastam valahol egy jobb mai szerzőtől, hogy az ember semmi más, mint priuszeltüntető állat... Látja, én is az új csapatomban ... Ami volt — elmúlt... És tudja, micsoda egyáltalán az a nagy francos halhatatlanság? Az egész annyi, hogy az utódok megbocsátják, elfelejtik, sőt eltüntetik a priuszunkat! Nincs többé bűnös előélet! Hát akkor lehetne-e szabad, ha végig abban a tudatban éli le ezt a kis koszos életét, hogy halála után majd miféle mocskos levelek látnak napvilágot?! Lépjen be sorainkba, s akkor én új és új ötletekkel szolgálok magának! Szolgálok, érti? SZUNNYAY (suttogva): Szabad akarok lenni... PÉNZES: Szabad? Hogy lehet szabad, aki provokál?! (A fényt ráirányítja.) SZUNNYAY: Ki provokál? (Döbbent hunyorral.) PÉNZES: Maga! Nem gondolt soha arra, hogy amit maga ír azzal, provokálja az idegen bolygók lakóit?! Sőt — denunciálja, beköpi őket földünk lakóinak! Elárulja, hogy a Zérusnak ilyen és ilyen tervei vannak! És mi lesz, ha egyszer betoppannak ?! Az életbe ... az életébe... az életünkbe... mert be fognak toppanni... (Olyan szuggesztíven mondja, hogy Szunnyay beleborzong. Olykori simasága vagy jópofáskodása, máskori vaskos érdessége, durvasága most már-már ördögi. Titokzatos. A szeme ég.) És ak17
