Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Páskándi Géza: A vigéc
kor maga mivel fog védekezni?! Ezzel a kis tagsági igazolvánnyal, ni! Amit én állítottam ki, sajátkezűleg . . ., amit aláírtam, le is pecsételtem . . Már gyermekkoromban egy parafabélyegzőre vágytam ... Az én csapatom legyen! A gárdám! (Büszkén.) Parafa! Hát ez igazolja, hogy maga már akkor, vagyis most a legnehezebb időkben az előőrs tagja volt! Nem pedig akkor, ha kolbászból fonják a sövényt! No, fogja Szunnyay! (Az reszkető kézzel veszi át.) Most pedig hadd gratuláljak hozzá! (Átöleli, csók.) így Szunnyay! Többszöri állhatatos kérelmére teljesült régi forró vágya: felvettük az előőrs, az avantgárd tagjai sorába! Testvér! Szellemi barát! Képzeletünk társa! (Vállon tapogatja: fanatizmus, áhitat.) Na ezt kikapcsolom! (Lekattintja a fényt.) (Kis csend.) SZUNNYAY (réveteg): Kezdek mindent érteni. Mindent. PÉNZES: No ugye! Mi sem egyszerűbb! Ha a gondolkodásban energiát fejtünk ki, amivel motorokat lehetne hajtani, akkor a feledéssel energia szabadul fel! És ez hova jut? Oda, hozzájuk! (Fölmutat.) így épp a mi feledésünk élteti az ő kultúrájukat és kölcsönösen előnyös cserével az ő feledésük a mi képzeletünk fűtőanyaga lesz! Ez volna oly nehéz? SZUNNYAY: Nem! Nem! (Szinte ijedt, s még mindig, mintha egy fix pontot nézne az égen.) PÉNZES (sétál): Tervem, tervünk egyszerű, világos és gyakorlati. Maga a regényeiben már-már őrületes, de mégis logikus fantáziával addig piszkálja őket ott (felmutat), amíg le nem jönnek, s nem kopogtatnak ajtaján. Honnan tudta maga mindezt? — majd azt kérdezik magától. S akkor maga szépen felmutatja ezt a kis igazolványt. És minden megnyílik. Minden kapu! És kész a kapcsolat! Világos, Szunnyay? SZUNNYAY: Ó, igen . . (Sóhajt.) Maga .... maga hisz a Zérus bolygóban, amit én kitaláltam? PÉNZES: Különben nem lennék itt. Nem kerestem volna magát! Hiszek abban, hogy ők megtalálnak minket, kicsiket, s közepeseket, s így lesz majd belőlünk a kicsik, s közepesek nagyhatalma. Meg fogjuk teremteni a legboldogabb rabszolgaságot, Szunnyay! Együtt! Mi ketten és persze vélük SZUNNYAY: Rabszolgaságot? PÉNZES: Igen! Az idegen bolygó boldog és büszke rabszolgái leszünk! Mi van annál nagyobb méltóság, mint rabszolgának lenni egy olyan hatalom kebelében, amely a legtökéletesebb, legfejlettebb, legmagasabb öntudatú embereket foglalja magába. Nincs ennél előnyösebb rabszolgaság. Uraink sok millió fényévtávolságra lesznek tőlünk, mi pedig itt lent élünk majd, mint Marci Hevesen. A legelőnyösebbet ajánlom hát föl, Szunnyay: a távirányított rabszolgaságot. Ha nincs itthon a macska, cincoghatunk s ugrálhatunk mi, egerek. Hát ezek a kozmikus macskák, vagyis ők — sose lesznek itthon. Mert abszolúte megbíznak bennünk, és hagyják, hogy végezzük dicső dolgunkat e földgolyóbison! (Közben már felugrott az asztalra is. onnan szónokolt, szinte a VILÁGNAK.) SZUNNYAY: Gyertyaszentelő... gyertyaszentelő. (Morváivá.) PÉNZES: Mi van a Gyertyaszentelővel? (Gyanakvó, éber.) SZUNNYAY: A medve Gyertyaszentelőkor kibújik barlangjából, s ha szép időt talál — visszamegy, ha rút időt kinnmarad, mert akkor már közel a tavasz ... Mi tehát az én fenyegető regényeimmel előhívjuk barlangjából az idegen bolygó medvéit... PÉNZES: Ügy van! És virágesővel fogadjuk, mintha egy új, szebb, jobb virágvasárnap volna! 18
