Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Gombár Endre: Gondos nem disszidál (kisregény)
GOMBÁR ENDRE Gondos nem disszidál 6. Gondos útlevélkérőlapot vásárolt, és Anikó közreműködésével lelkiismeretesen kitöltött minden rovatot, melyek tüzetesen kivesézték a kérelmezőt, firtatták anyja leánykori nevét, esetleges külföldi rokonait a rokonsági fokkal egyetemben, hogy azok hol élnek; ha elhagyják az országot, mikor és miért, és milyen körülmények között, és persze pontosan meg kellett adni külföldi címűket, ha nem tudta az ember, az még kínosabb volt, mert azt gondolhatta, hogy azok ott bent azt gondolják, hogy el akarja hallgatni; a meghívó nevét, születési helyét, idejét, foglalkozását, lakcímét, meg még az ő édes jó anyukája leánykori nevét és összes születési adatait, és így tovább, a végtelenségig. Anikó is kapott útlevelet „meghívásos” alapon. Eljött a május, Gondos repülővel elutazott Koppenhágába, majd néhány nappal később már Anikót is megölelhette, megcsókolhatta a pályaudvaron. Gondos lelkiismeretesen dolgozott, alaposan előkészítette a tárgyalásokat. Szabad idejében, és főleg estefelé pedig tkéz a kézben, boldogan járták a hangulatos, színes szép várost, meglátogatták a kikötőnegyedet, megnézték (kívülről) a hírhedt matrózkocsmákat, elzarándokoltak a szépséges kis Sellőlány szobrához a tengerpartra, elmentek a Tivoliba, és még azt a luxust is megengedték maguknak, hogy valami pergő-forgó-hullámzó szerkentyűbe is beültek visongani a derék dánokkal. Május 17-én repülővel (first class) megérkezett Vászolyi és Parlagi elvtárs, első osztályú napidíjaikkal, és magyaros mütyürökkel (tshikóbőrös ku- latsh, chímzett terítő, szív alakú thűtartó, tshárdások és tzigány-nóták Hun- garoton-chang-lemezen, tshikós-ostor a Hortobágyról, s a többi). Hamarosan lecsapott a ménkű. A dán házigazdák, miután értesültek róla, hogy mrs. Gondos is Koppenhágában tartózkodik, udvariasságból őt is meghívták arra a vacsorára, amelyet Parlagi, Vászolyi és Gondos urak tiszteletére rendeztek. Amikor Parlagi és Vászolyi Gondos karján megpillantották a csinos Anikót, majd lenyelték azt a fogpiszkálót, amit az aperitívként felszolgált italhoz (egy szem cseresznyébe szúrva) még az asztalhoz ülés előtt a pincérek fel- szolgáltaik. — Hát ez a nő hogy került ide? — kérdezte bajsza alatt morogva Vászolyi Parlagitól, aki azt morogta fojtott hangon vissza, hogy ezt Vászolyi- nak jobban kéne tudni, mint neki, mert ő Gondos közvetlen főnöke. Mindenesetre igyekeztek jó pofát vágni, kellő férfiúi udvariassággal üdvözölték Anikót, aztán miután mindenki áttanulmányozta az ülésrendet, asztalhoz ült az egész társaság. Az ebéd kellemes hangulatban telt el (Anikó gyermeki lélekkel egyszer azt súgta férjének: — Nézd, milyen ízléses ez a terítés. És milyen tiszta minden!) Az ebéd után ismét felálltak és átsétáltak a szomszéd helyiségbe, amelyet bársonyos, zöld tapéta borított, és sárgaréz falikarok díszítettek. Ott szolgálták fel a kávét és konyakot, a hölgyeknek (Anikó kedvéért az egyik dán is elhozta a feleségét) pedig likőrt. Parlagi, a főtitkár, miközben angolul fecserészett a dánokkal, olykor Vá- szolyihoz fordult (magyarul). 5
