Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Gombár Endre: Gondos nem disszidál

Az NMKI tíznapos tartózkodásra hívta meg azzal a céllal, hogy kiállításokat, műtermeket mutasson meg neki, és eközben olyan országjárásban részesítse, hogy a füle is kettéálljon a testi és szellemi tápláléktól való jóllakottságában.

Jensen inkább jobboldali beállítottságú volt, mint baloldali, kezdetben gyanakvóan méregette Gondost, és úgy gondolta, hogy a villanymotor, amely gombnyomásra le- és felhúzza a Csajka ablakait, egyúttal egy olyan magnetofon folyamatosan üzemelő motorja is, amely felveszi a lehallgatókészülék által továbbított beszélgetéseket. Fenti okból két napig rendkívül szűkszavú volt, ami viszont egyáltalán nem tűnt fel Gondosnak, hiszen tudta, hogy az északiak általában zárkózott, lassan oldódó emberek.

A harmadik napon Jensen végre barátságosabb lett. Amikor Gondos és a tolmácsnő megmutatták neki a belvárosban azt az emléktáblát, amely XII. Károly svéd király tiszteiére készült, aki egyszer serege élén itt talált megpihenni a Duna szép partján, elmosolyodott, megveregette Gondos vállát, és azt mondta: — Mydket bra —, ami annyit tesz magyarul, hogy nagyon jó.

Jensen sokszáz festményt és szobrot látott, folklórműsort nézett és hallgatott végig (különösen a sokszoknyás, fehérneműs és fehér harisnyás fiatal lányokat bámulta) a Fővárosi Művelődési Házban Lágymányoson, és a Búsúló Juhász-ban a Gellért-hegyen, járt Badacsonyban és a Duna-kanyarban, Bu- gacon és Hortobágyon, sőt, egy este még a jó nevű és hírű Pipacs bárban is megfordult. A magyarok nem titkolt célja az volt, hogy Jensen, az addig Magyarország felé a füle botját sem mozdító Dagens Nyheter-be pozitív hangú hosszabb cikket (esetleg többet is) Írjon a magyar művészetről, sőt, ha lehet, az egész országról.

Még egy skandináv sem olyan talpig gentleman, hogy egy kis szesszel ne lehetne megvesztegetni. Különben is Jensen a sok cseresznyétől meg baracktól egyszerűen rózsaszínben kezdett látni mindent a világon. A Csajkában ülve a köhögve-krákogva lemaradó Trabantról azt hitte, hogy azok a magyar nyugdíjasoknak szociális segély gyanánt kiutalt elektromos meghajtású autók. A Dunai Cementmű baljós, szürke cementporfelhőit vízesésből származó, lebegő, finom páraködnek vélte, és még meg is jegyezte, hogy azon a környéken biztosan szép a lányok bőre, mert a párás levegő jót tesz a bőrnek. És már nemcsak azt mondta, hogy „mycket bra”, hanem mindenről úgy nyilatkozott, hogy az egyértelműen „fantastisk”. És anélkül, hogy vendéglátói közül bárki kérte volna, Ígéretet tett, hogy egész cikksorozatot fog írni újságjába Magyarországról.

Gondos főnöke, Vászolyi, aki már hazatért hosszabb vezetőképző tanfolyamáról, elégedetten dörzsölte a kezét, és megdicsérte a fiatalembert az eredményes szervezésért. A svédnek vettek még ajándékba egy kisméretű Kovács Margit-kerámiát, majd Gondos kikísérte a Ferihegyi repülőtérre.

Gondos, kollégáival ellentétben, mindig meg szokta várni a gép indulását. Most is ezt tette. A nagyfőnökökkel is ellentétben, ilyenkor mindig meghívta a gépkocsivezetőt egy üdítőre és kávéra a terasz melletti presszóba.

— Jöjjön, Vonsik bácsi — mondta a nyugdíj előtt álló sofőrnek. — Bedobunk valami hűsítőt, meg egy kávét, mit szól hozzá?

A gépkocsivezető örömmel elfogadta a meghívást. Leültek egy sarokba egy fikuszpálma levelei mögé, és mint akik jól végezték a dolgukat (mert hát ők tényleg jól végezték), kényelmesen hátradőlve a karfás, kárpitozott székeken, nyugodtan nézdegélték a fel- és leszálló gépeket. Elérkezett a stockholmi gép indulásának ideje. A MALÉV Hungarian Airlines feliratú masina kigurult a kifutópályára, egyre erősebben berezonáló szárnyakkal szembefordult a széliránnyal, úgy várakozott ott a messzeségben, akár egy ugrásra kész harci ka38