Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Gombár Endre: Gondos nem disszidál

kas a viadal előtt. És néhány perccel később üvöltve fúrta orrát a levegőbe és elszállt. — Egy gonddal kevesebb, nem igaz? — sóhajtott fel a fiatalember meg­könnyebbülten, mintegy barátilag beavatva az élemedő gépkocsivezetőt az NMKI érdemi munkájába. Aztán leballagtak a lépcsőn a földszinti csarnokba, ahol pillanatokon belül majd hanyattestek a csodálkozástól. Jensen masírozott feléjük paprikavörösen, és mindkét karjával dühösen ha­donászva. — Botrány! — ordította angolul már messziről. — Botrány, amit maguk itt művelnek! Barbárok, hülye bürokraták! — De mi történt? Miért nem utazott el, Jensen úr? — kérdezte Gondos udvariasan, amikor a zsurnaliszta már odaért hozzá, és majdnem felöklelte mérgében. — Kérdezze meg a határőreiktől, miszter Gondos! Garantálom, hogy töb­bé be nem teszem a lábam a maguk elmaradott, idétlen országába! Kiderült, hogy az útlevélellenőrző ablaknál azért nem engedték Jensent to­vább, azért nem szállhatott fel a stockholmi gépre, mert a magyar hatósá­gok által az útleveléhez mellékelt „kiutazó papíron” a kijelentkezés helye ki­töltetlen maradt. A Royal Szálló, ahol Jensen lakott,' egészen egyszerűen el­felejtette kijelenteni. A következő év januárjában Gondossal közölte a főosztályvezető, hogy má­jusban ki kell utaznia Dániába három hétre. Elő kell készítenie egy fontosabb tárgyalást, amelyre majd ő és az NMKI főtitkára, Parlagi János elvtárs fog kiutazni május 17-én. Amikor Gondos elújságolta a dolgot a feleségének, a barnaszemű, szép Anikó elszontyolodott. — Képes vagy három hétre egyedül hagyni, amikor még csak néhány na­pos házasok vagyunk? — kérdezte bánatosan. (Hogy még csak néhány na­pos házasok? Miféle zöldségeket beszél a felesége? Sehogyse értette a dol­got.) — Hozok neked majd valamit Koppenhágából — próbálta vigasztalni Gon­dos, de Anikó kijelentette, hogy az ajándék utólag nem fogja az ő háromhetes hiányát pótolni. — Nem mehetnék veled? — kockáztatta meg. — Hogy jöhetnél, amikor én hivatalos kiküldetésbe megyek, szolgálati út­levéllel. — Attól én még turistaként kimehetek Dániába, vagy talán nem? — mél­tatlankodott Anikó. — Persze, hogy kimehetsz, de ilyesmire most nincs pénzünk. Itt lakunk az apámnál, anyámnál, együtt az öcsémékkel, alig van felvenni való göncünk, egy normális kétszemélyes ágyat is kéne vennünk, meg egy olyan televíziót, ami op-art képek helyett élvezhető képet ad ... soroljam tovább? — Akkor találj ki valamit, te olyan okos vagy! — Jó, rendben van, ki fogok találni valamit, ígérem, csak ne rágd a füle­met — mondta Gondos, és kiment a fürdőszabába, hogy hideg vizet csurgas­son fájni kezdő fejére. A következőt taláta ki: Irt egy dán költő barátjának, akivel még egyetemi évei alatt ismerkedett meg, hogy küldjön egy meghívólevelet Anikónak. Ügy gondolta, hogy ő a napidíjából el fogja tudni tartani a feleségét, tehát sem­mi mást, csak szálláslehetőséget kért a költőtől, és azt, hogy az NDK-—NSZK 39

Next

/
Thumbnails
Contents