Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Zahemszky László: Párttagkönyv és perverzió

mensevik kormánynál Szergej Kirov képviselte Moszkvát. Kirov július 9-én azzal a kéréssel fordult Nőj Zsordanijához, a grúz mensevik kormány vezetőjéhez, hogy engedjék szabadon Beriját. Kiszabadulása után Tifliszbe (Tbiliszi) ment, s azonnal fölvette a kapcsolatot a mensevik titkosrendőrséggel. Amikor Berija tudomására jutott, hogy Kirovót informálták előbbi lépéséről, jobbnak látta megszökni. Kirov nyomban táviratozott Bakuba, a XI. hadsereg különleges ügyosztályára: „Tifliszből megszökött az áruló Lavrentyij Berija. Haladéktalanul tartóztassák le. Kirov.”

Beriját az azerbajdzsáni Cseka pincéjébe zárták, de Bagirov révén, csakhamar onnan is kiszabadult. Pártfogója, aki abban az időben a belügyi apparátust vezette Azerbajdzsánban, bevonta Beriját a Cseka munkájába, és a huszonkét éves fiatalember alig egy év múltán már Bagirov helyettesévé avanzsált. /

A Cseika szerveibe — ahogyan ezt nemegyszer Dzerzsinszkij is elismerte — a kezdet kezdetétől fogva, számos kalandor került. Ilyen kalandor volt Bagirov is. Mivel a szovjethatalom helyzete abban az időben meglehetősen bizonytalan volt a Kaukázusontúlon, Bagirov és Berija, hogy az esetleges változások esetére bebiztosítsák magukat, kapcsolatot tartottak fenn az azerbajdzsáni muszavatista és a grúz mensevik titkosszolgálattal. (Hruscsovnak a XX. kongresszus zárt ülésén elhangzott, úgynevezett „titkos beszédéből” tudjuk, hogy Kaminszkij egészségügyi népbiztos már 1937-ben elmondta a kb egyik ülésen, hogy Berija a muszavatista hírszerzésnek dolgozott. Am, alighogy véget ért a ikb ülése, Kaminszkijt letartóztatták és kivégezték. .938-ban, amikor Berija az NKVD főnöke lett, utasította helyettesét, Merkulovot, hogy kerítse elő Bakuból a muszavatista hirszerzés irattárát. A maga dossziéját a tulajdon dolgozószobája páncélszekrényében tartotta, egészen letartóztatásáig. Bűnperének tárgyalásán egyébként nem is tagadta ezeknek a kapcsolatoknak a létezését, de azt állította, hogy a Cseka megbízásából alakították ki azokat.)

1921-ben aggasztó jelenségek mutatkoztak az azerbajdzsáni Cseika munkájában: mindennapos gyakorlattá vált a szovjethatalom nyilvánvaló ellenségeinek kiszabadítása, a terroristák és banditák ellen indított perek megszüntetése, az ártatlanok elítélése. Mindez Berija közvetlen részvételével történt. Mihail Kedrov, az összoroszországi Cseka egyik vezetője, aki revízióra érkezett Bakuba, Berija enyhén szólva furcsa intézkedéseit eleinte még a fiatalember tapasztalatlanságával magyarázta, ám amikor meggyőződött róla, hogy nem egyszerű mulasztásról, hanem határozott tendenciáról van szó, haladéktalanul levelet küldött Dzerzsinszkijnek, amelyben politikai szempontból teljesen megbízhatatlannak nyilvánította Beriját. A Vaskezű Féliksz azonban — ki tudja, miért? — nem tett semmiféle intézkedést.

(De Berija nem felejtett. 1941 októberében, amikor a németek Moszkva alatt álltak, a fővárosból Szaratovba indítottak egy különvonatot, amelyen huszonkét, „különösen veszélyes bűnözőt” szállítottak. Köztük volt Mihail Kedrov is. Október végén, a szaratovi börtönben, agyonlőtték őket. Berija letartóztatása után, 1953 nyarán, Kedrov legidősebb fia, Bonyifatyij, édesapja rehabilitálását kérte a Szovjetunió főügyészétől. Bonyifatyijnak tudomása volt a huszonkettek sorsáról. „Mi meg csak tűnődtünk, találgattunk, miféle lista lehet ez? — mondta neki Rugyenko főügyész, és elővett a páncélszekrényből egy papírlapot. — Nézze csak: huszonegy név géppel van írva, az utolsót, az édesapja nevét, Berija írta oda sajátkezűleg.”)

1923-ban Beriját már Tbilisziben találjuk — a grúz belügyi apparátus titkos operatív csoportjának főnöke. A csekisták megszokott egyenruhájában jár — zsávolyvászon zubbony, csizmanadrág, csizma. Az orrára csíptető került, amitől már haláláig nem válik meg. Kezdetben szerény lakásban lakik

30