Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Simonyi Imre költeménye - Páskándi Géza: A vigéc
(Jön Kádas is, a hátracsavart kezű Zsuzsával, aki makacsul leszegett, majd fel-felkapott fejjel, hálóingben csak áll.) K.ADAS: Látja ezt... ott volt... ott bent... ott... És most büszkén sziszeg ... ott alázatosan sziszegett... Miért voltál bent? ZSUZSA: Nem volt más dolgom. (Vállatvon. Felkiált.) Unlak benneteket, unlak. KÄDAS: Miért nem pedikűröztél ? Ügyis mindig siránkozol, hogy nincs rá időd! ZSUZSA: Unalmasak vagytok! A Pénzes úr masináján két perc alatt végeztem a manikűrrel és a pedikűrrel. Maradt több, mint másfél órám. KÁDAS: Miért nem olvastál?! ZSUZSA: Pénzes úrtól azt a feladatot kaptam, hogy felejtsek el harminc szót. Féltem olvasni, nehogy eszembe jussanak. így nyertem újabb egy óra szabad időt. És kaptam a harminc szóért egy önpumpáló melltartót... (Mutatja.) PÉNZES: Igaz! Csak fel kell kötni, s ügyesen egy-kettőre felpumpálja önmagát. Mint egy gumilabdát! KÁDAS: Te pedig besettenkedtél Szunnyayhoz, hogy dicsekedj. Hogy kipróbáld ! ZSUZSA: Nem besettenkedtem... PÉNZES: Kádas, a settenkedés szót jó lesz elfelejteni. Gondoljon az állására. KÁDAS: Belopakodtál. (Elengedi a lányt, óvatosan.) PÉNZES: Azt is, Kádas. ZSUZSA: Látja, hogy kínoz! Tanítsa meg kesztyűbe dudálni. Tanítsa meg! (Dühös.) Maga apánk helyett apánk, Pénzes úr. Tanítsa meg! PÉNZES: Menjen be a szobájába! ZSUZSA: Maga nem jön? A hajszárítóm ... PÉNZES: Várjon a sorára! ZSUZSA: Maga tudja! (Sértetten el.) KÁDAS: Nem kellett volna kivennie a kezemből. (Homlokát törli.) PÉNZES (halkan): Miközben maga kínozza ezt a szép, valójában ártatlan gyermeket... az igazi bűnös meglapul. Alszik, mint a tej, mint a bunda... mint aki jól végezte dolgát. Mert jól is végezte. Maga igazságtalan ember, Kádas. KÁDAS: Ügy érti, hogy... (Fejével a szoba felé.) PÉNZES: Úgy. Meg kell leckéztetni. Ez a teendő. Hogy ezután jól vésse eszébe: mit szabad és mit nem szabad itt! Induljon, Kádas! KÁDAS: S ha visszaüt? PÉNZES: Majd én gondoskodom. Különben is az úrnak lelkifurdalása támad. Egyébként is finom ember. Ez nem üt vissza. Menjen. Kockázat egy szál se. (Meglódítja, az szinte tehetetlenül indul. Kis csend. Hirtelen nyögés, li- hegés. Támolyog kifelé Szunnyay, mögötte Kádas, püföli a hátát. Szuny- nyay elbotlik. Kádas rátérdel, üti, kissé ügyetlen-nevetségesen, mint aki nem szokott ilyet tenni. Szunnyay végig elrejti arcát. Fekszik.) KÁDAS: Nesze! Nesze! A lányomért... (Rekedten, halkan.) SZUNNYAY: Mondja meg neki... nem vágyóik hibás... ő mit tett volna, ha egy fiatal lány az ágyába bújik? KÁDAS: Szemérmetlen! A lányomat okolja ... PÉNZES: Igaz is, maga mit tett volna, Kádas? (Felrántja róla, erősen, katonásan.) KÁDAS: Hogy én? (Hebeg.) PÉNZES: Igen, maga. Ha egy idegen, csinos lány a paplana alá bújik? 12
