Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Simonyi Imre költeménye - Páskándi Géza: A vigéc
KÄDAS: Mindig megyünk kirándulni... PÉNZES: Hát akkor csak menjenek. És mi a véleménye 1514-ről, a Dózsa parasztfelkelés dátumáról? KÁDAS: Azt Margit már úgyis elfelejtette. És tizenkilencet meg a lányom PÉNZES: No és? Amit ők felejtettek el az övék. Amit maga — a magáé. Közös kasszára dolgoznak talán? Maga ravaszkodik, Kádas. Felosztják maguk között a dátumokat, a szavak és nevek világát érdekszférákra, ügye .. Maga elfelejti az egyharmadát, a másik harmadát a lánya, a harmadikat a neje. S akkor, ha az egyiknek valami nem jut eszébe, átszól a másikhoz ... és kisegítik egymást. Hát ez nem lesz jő vásár, Kádas. Itt felejteni kell! Felgyorsítani a múltak feledését, épp, mint azt a csirkenövekedést ott imént a masinámon... Feledni... feledni, feledni — ha nyerni akar valamit! KÁDAS: Hadd ne felejtsem el. Szóval, ezt hadd ne felejtsem el. (Szinte könyörgőn.) PÉNZES: Nagyon konok. Erre még visszatérünk. Hát akkor vegyünk egy-két földrajzi nevet is. Olt folyó! Tatros! Trianon! (Máris kipipálja.) KÁDAS: Muszáj? PÉNZES: Ezt most már muszáj, a kutyaistenit. Épp eleget engedtem magának! Várad! Váradot, mondtam, Kádas! KÁDAS: Hát jó. PÉNZES: És mi a véleménye a vélemény szóról? Minek ez magának? KÁDAS: Igaz is. PÉNZES: Atya, Fiú, Szentlélek? KÁDAS: Mára elég legyen. PÉNZES: Azt én mondom meg, Kádas. Én elnéztem magának május elsejét... hagytam... KÁDAS: De hát értse meg... ha kimegyünk a zöldbe, Budára vagy a kék folyók partjára sétálni, vagy elutazunk a rokonokhoz .., Nagyváradra PÉNZES: Hová? KÁDAS: Nagyváradra ... Jászapátiba ... PÉNZES: Váradot már elfelejtette, Kádas! (Fenyegető.) Miért csinál a szájából, tudja mit! Hát ez a hála?! És hol a hűség? Az egészség, uram! KÁDAS: Esküszöm, én imént Péterváradra gondoltam. PÉNZES (zord gúny): Huncutkodunk, huncutkodunk!? Szóval, ha Vásárhely jött volna szóba, akkor maga persze Hódmezővásárhelyre gondol, igaz?! KÁDAS: Esküszöm, én nem alkarom becsapni. Én tisztességes ember vagyok! PÉNZES (komoran): Hát ez így nem fog menni, Kádas. Nagyon nem fog menni. (Súlyos.) Háládatlanok vagyunk, ez a helyzet. KÁDAS: Vegye tekintetbe, uram, hogy a kislányom is sokat felejtett... Az egész család áldozatokat hozott... PÉNZES: A kislánya? Ahelyett, hogy most is felejtene, ő éppen azt gyakorolja, nehogy elfelejtsen valamit. KÁDAS: Micsodát? (Döbbent.) PÉNZES: A nemi életet, Kádos. Azt hiszi, nem láttam, amikor besurrant abba a szobába? (Kis csend.) KÁDAS: De ezt már nem! Mindent, de ezt már nem! Nem, nem... Soha! (Kirohan). PÉNZES: Lámcsak, ha bizonyos költőket elfelejtett volna, most nem mondaná, hogy: nem, nem, soha. Mert a költők az állandó ördögi tűz, kétely és tagadás! Örök, visszatérő eretnekek! Feledni fogod őket, Kádas! (Margit be.) 11
