Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 3. szám - VÉSŐ - PALETTA - Szalay István: Egy évszázad festője: Kastaly István

V. Reismann Mariann kiállított fotói az életbe még csak belépni tanuló ember­kékről szólnak. Meg azokról, akik ezt a folyamatot közvetlen közelről látják-segí- tik, a szülőkről, gondozókról. Ez a körkép, ahogyan az alig-emberkéket a kinyíló tekintetükig felsorakoztatja, a látás és a lélekbúvárlás együttese. Reismann Mariann nem azért képezi le az arcokat, mert a művészet számára ezt az esztétikai mezőt is be akarja fogni, hanem tudatosan keresi az embert. Abban, ahogy a még nem manipulált tekintetek, érzések, szemek, az arc redőtlen tisztasága, az abból su­gárzó életöröm és lendület pillanatai megszületnek. Nyomon lehet követni ezeken az arcokon, tekinteteken a belső izgalmakat, ahogyan a gyermek be akarja fogadni az igencsak ismeretlen világot, azt a külsőt, amelybe belepottyant. A rejtelmeket akarja felfogni, birtokba venni, mert az embernek veleszületett ösztöne, hogy kí­váncsisága, megismerési éhsége révén eljusson a titkok mélyéig. Vagy ha addig nem, addig a látszatig, ahol minden eligazít, legalábbis annyira, hogy ne támad­jon nagyon sok akadálya a megélni valónknak. Ezekben a buksi fejekben ott az érzés, a gondolat, az ösztön által is vezérelt szerzési vágy, ami nélkül ez az egész emberi élet vajmi keveset érne, és bizony nem is igen haladna előre. Bármelyik fotót vesszük hosszabb vizsgálódásunk alá, megdöbbenünk, meny­nyire jelen van itt minden, ami a mi későbbi, felnőtt életünkben meghatározza sorsunk, cselekvéseink irányát, dinamikáját. Lehet, hogy mi, megkérgesedett fel­nőttek, már nem olyan és nem akkora mohósággal nyúlunk a tárgyak után, mint ezek a harcosan kalimpáló lánykák, fiatal emberkék, de tegyük a kezünket a szí­vünkre: emlékeket ébresztenek bennünk a képek, az arcok abból a mélyen elfele­dett, a múltba süllyedő-süllyesztett világból, ahol játékainkban, első ismeretségeink­ben, érzéseinkben, indulatainkban olyannyira követelőzők lettünk. Lehet, hogy a gyermekorvos-szakember — kedves önzéssel — az általa szere­tett csöppségek iránti rokonszenv felkeltésére gondolt elsődlegesen e tárlattal, mi, a szürke, olykor illetlenül közömbös gondolkodással terhes hétköznapjainkban fel­kavaró élménynek, a lelket felüdítő és fiatalító varázslatnak tartjuk ezt a körképet. Gondolataink el is jutnak odáig, hogyan kellene nevelési rendszerünket, a mi felnőtt és sokszor az indokoltnál önzőbb magatartásunkat megváltoztatni, átalakí­tani a felnövekvő gyermekrajjal szemben, hogy ez az ártatlan rányílás a felnö­vekvő gyermekrajjal szemben, a szemekben, az arcokban mindig is ilyen nyílt, őszinte és megragadó maradhatna. Vagy legalábbis minél hosszabb ideig az éle­tünkben. Mert ezek a tekintetek a rádöbbenés erejével nevelnek minidet, meg- kérgesedetteket; hatnak is ránk addig, amíg végigkóboroljuk a tárlat anyagát, megértve és megérezve a szeretet erejét. Azt a szükségszerűséget, amely szerint ebben a sok mindennel bajlódó korban a legsürgősebben vissza kell térni az alap­törvényekhez, azok közül is elsősorban a szeretet kötelességéhez. Mert rá kell jönnünk: itt nem csak a felnőttek között kell a megfelelő kapcsolat, úgy érez­zük, helyre kell, kellene állítani azt a szeretetteljes együvé tartozási rendszert is, amely a családban bomlani látszik. Amely egyszerűen kérdésessé vált napjainkban. Neveletlenségünk, sokszor megbocsátott, elnézett kis gonoszságaink következtében. S ha ezt a néhány gondolatot kivéste belőlünk ez a látvány, megérte, hogy a Magyar Fotóművészek Szövetsége — V. Reismann Mariann útján — kiadta ne­künk ezt a védett anyagot. Okulásunkra, gyarapodásunkra. Farkas András Egy évszázad festője: Kastaly István Kastaly István festőművésztől meghívólevelet kapni a lakására, több mint meg­tiszteltetés. Oda indultam és műterembe érkeztem az egri Szarvas Gábor utcai ház első emeletén. Itt élet és művészet elválaszthatatlanul fonódik össze, és csupán elhanyagolható részletkérdés, hogy hol, melyik szobában vagy ablak előtt helyez­kednek el a nagy időket látott festőállvány, a képek vagy a bútorok. A falak min­denütt teli képekkel; csendéletek, portrék, aktok és nem utoljára tájképek olajjal, többnyire akvarellel. A tavaszi nap beragyog a félig nyitott ablakon és mintha ünnepi megvilágítást kívánna nyújtani a kilencvennyolcadik évébe lépő művész alkotásainak, melegével 78

Next

/
Thumbnails
Contents