Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 3. szám - VÉSŐ - PALETTA - Farkas András: Változatosság szemléletben és műformákban

Patkós József tájképei

A Fellner-palota aulájában ugyancsak egy olyan művész állított ki, aki rangrejtve, másodállásban hódol a festés szenvedélyének, hivatása szerint neveléstörténész, a pedagógia diplomás mestere, aki tudósi szorgalommal írja okfejtéseit a választott tárgykörben. Ha meg időt szakít, kimegy az alföldi világ szélére, hogy belelásson a lényegbe, abba a létezésformába, ami itt, a két nagy folyó között, évezredes örökség is, mai valóság is. A falu, a tanya apró kis egységekből, mozaikokból tevődik össze. Egy-egy ház, egy-egy porta, az udvar, a nyeregtetős házzal, az évszázados szokás szerinti elrendezésben, jól ismert homlokzattal, a célszerűséggel, ahogyan ezek a falak, tetők, ereszek őrizték-óvták mindig is a benn lakókat. Az időjárás, ellenség és mindenfajta veszedelem ellen. Mert ezekről a házakról, az árasztott nyugalmuk ellenére is, lerí a történelem. Vagy inkább csak hallgat. Mert mi sokáig megszoktuk, hogy az égbekiáltó bűnökről, nagy történelmi bajainkról sem beszélhettünk, vallhattunk úgy, ahogy szerettünk volna.

Patkós József képei mögé csak mi vetítjük a szigorúan komor hátteret, hogy annál jobban kitessék: ez a lefestett rend, nyugalom, ez a békésen reánk tekintő táj, ez a fényben álló és mégis, kissé szomorkás világ, a valóságnak az a vetü- lete, ami a festőben él. Ö látja, láttatja ezt a mai valóságot így. Rendben és nagy-nagy tisztaságban. A vihar utáni, az esőből itt maradt friss megmosdatott- ságban.

A rend, az üdeségnek az a belülről sugárzó változata itt a legfontosabb jellemző. A magyar tájat, a falut, az egy szem házat az utcából vagy a tanyából, úgy teszi elénk, hogy a pusztulásnak, a rendetlenségnek, az elhanyagoltságnak még a nyoma sem látszik. Itt minden karbantartottam csendesen és nagy nyugalomban létezik, minden a helyén van, valahogy úgy, hogy aki látja ezt az ábrázolást, vegye észre, itt az az ember van jelen, aki minden pillanatban várja a vendéget. Akit erre a rendre, erre a tisztaságra, erre a rendességre hív meg Itt a hangulatoknak is fokozatuk van, netán színeik vannak az elmélkedés óráinak is, a tanya hol zöldben, vörösben, sárgában jelenik meg. Ami nemcsak színt, árnyalatot kínál, de alaphangulatot is, mert a vezérmotívum itt nemcsak elindít egy úton, de végig is vezet. A Gyermekkori emlék talán vágyódás is, egy már nem létező világ után, vagy egy látomás felidézése, ami kísérti az embert. Hiszen a magunk módján mi is álmodozók vagyunk, akik a szürkeségből, a nyomasztó gondok, a mindig is utált szennyesség alól szeretnénk kiszabadulni, részesedni vágyunk egy olyan tartományból, ahol a kilincs megfogása után nem kell megmosni a kezünket.

Patkós úgy környezetvédő, úgy harcol a körülötte felhalmozódó szenny, mocsok ellen, hogy a tisztaság utáni vágyát belefesti az alakzatokba. Ennek a mintegy húsz képnek — az egy portréval és a Szent László hermájával — tanító ereje van. Ránk szólnak ezek a tájképek, ezek a formák, ezek a színfoltok, hogy a természetet, a természetből ránk csodálkozó szépséget, rendet és tisztaságot ne engednénk tönkre tenni. S ha már a város tele van az ipar fertőzetével, legalább a széles alföldi világot, a patak partját, a vizeket, az erdőket, a fákat, a bokrokat, a tisztaság hordozóit ne tegyük tönkre. Ügy, hogy unokáink majd öklüket rázva átkozzák azokat, akik a Holdról nézve gyönyörűen kéklő bolygót halálosan megsebesítették. Gondatlanságból, nemtörődömségből, oktalanságból. Itt, a XX. században.

Ez a szándék a szigorított fegyelem, a képeken látható rend hatásából nyilvánvaló. Ez a rend, szigorúság és fegyelem még nagyon feszes, a témák kezelése, a színek, formák forgatása, az összhang megteremtése, itt-ott feltürelmik a jó kedv, a derűnek egyfajta lobogása és melengető színekkel, mondanivalókkal is teletelepülnek ezek a markáns fogalmazású tájak. Még a lányportré is mosolyra fakad egyszer, ha a festő ecsetjét látja dolgozni.

V. Reismann Mariann fotói

A Heves Megyei Tanács Egyesített Csecsemőotthona és Egészségügyi Gyermek- otthona kérte, hogy V. Reismann Mariann fotóit a Hevesi Szemle Galériájában mutathassa be. Az igazgatónő, dr. Ritecz Éva szándékát, hogy egy kiállítással felhívhatja a figyelmet egy ritkán reflektorfénybe kerülő társadalmi problémára, mindenképpen indokoltnak tartottuk. A művészet sokszor többet és szebben mond ki a mindennapi gondokról, mint a legalaposabb tanulmány, esszé vagy politikai program.

77