Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 3. szám - KÖZÉLET - Gábor László: Reformműhely Kecskeméten
• Közélet REFORMMŰHELY KECSKEMÉTEN Két korszak határán Sokan mondták, s mondják is, hogy átmeneti korban élünk. Ilyenkor az ember már csak legyint, mintha csak arról lenne szó, hogy milyen idő lesz holnap: esni fog-e az eső vagy fúj-e a szél. Hiába, az ilyen kifejezések elvesztik tartalmukat. Nem is a szavak tehetnek róla, hanem az, hogy olyan sokfélét értenek mögöttük, hogy nem lehet pontosan körülhatárolni jelentésüket. Ritkán van arra mód, hogy a folyamatosságban valóban föltáruljon a szemlélő előtt az a szakadék, amelyen át kell ívelnie valamilyen hídnak, hogy a tegnapból a holnapba juthassunk át. A figyelmes újságolvasó, rádióhallgató vagy tévénéző számára a kecskeméti Reformműhely április 15-i összejövetele megadhatta azt a lehetőséget, hogy felmérhesse: mivel is jár a korszakváltás, miben vagyunk késésben, s milyen, tovább nem halogatható lépéseknek kell következnie ahhoz, hogy katasztrófa nélkül formálódhasson át gyökeresen hazánk térsadalmi-gazdasági szerkezete. A magyar reform két nagy formátumú egyénisége köré formálódott ez a találkozó: Pozsgay Imre és Nyers Rezső alakja körül kristályosodott ki. Nem véletlen, hogy hirtelen megnőtt ennek a disputának a jelentősége, mert egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a szép szavak és a látványos elhatározások önmagukban semmit sem érnek. Ráolvasással nem lehet a beteget meggyógyítani, csak ideig-óráig képes a kuruzsló enyhíteni a tüneteket. Ha a betegség valódi, akkor sürgős beavatkozás szükséges. Arra pedig már egyre több jel mutat, hogy bajaink forrása mélyről buzog fel. Ezért aztán, április 15-én, szokatlan módon reagált a hírközlésen keresztül a pártvezetés erre a kihívásra: a párt főtitkára felszólított minden politikai bizottsági tagot, hogy ha módjuk van rá, vegyenek részt a kecskeméti vitán. Nem csoda hát, hogy ha politikai életünk számos ismert alakja foglalt helyet a színházteremben, s rajtuk kívül ott voltak a ma még ismeretlenek is; azok a fiatalok, akik az MSZMP-n belül keresik az élő gondolat megteremtésének lehetőségét. Meghívták ugyanis ide a gombamód szaporodó MSZMP- reformkörök képviselőit is, akik radikális módon adtak hangot a tagság nem kis részében munkáló elégedetlenségnek és bizonytalanságnak. Nem volt hosszú ez az összejövetel. Délelőtt 9-kor kezdődött, s már délután 5 órakor be kellett fejezni, hogy átadják a résztvevők a helyet a színházi díszletezőmunkásoknak, mert este 7-kor színházi előadás kezdődött. Érdekes módon, mégsem hagyott — valószínűleg — hiányérzetet senkiben az itt töltött néhány óra, olyan hangsúlyos kérdésekről hangzottak el rövid elemzések, amelyek feledtették a máshol oly dúsan burjánzó szóvirágokat, s végre bizonyságául szolgáltak annak, hogy a reform nem csak jelszó. Mert azzal a közvélemény politizáló része tisztában van, hogy a radikális reform elkerülhetetlen. Ám kevesen gondolják kristálytisztán végig, hogy milyen következményekkel járnak a reformlépések. Nem egy idejétmúlt rendszer toldozásá- ról-foldozásáról van már itt szó, hanem egy új struktúra megalkotásáról. Ez senkinek sem könnyű. Különösen azok számára nem, akik „fizetett forradalmárként”, inkább többé, mint kevésbé jól megéltek abból, hogy lubickoltak a bokáig érő langyos vízben. 35
